Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
A magazin egyik különlegessége, hogy csak hallássérült szerzői vannak.(Annyira büszke vagyok minden íróra és írásra! ) Így, aki olvasásra vágyna ezekben a kuckózós időkben, nem maradt olvasnivaló nélkül! ;) Nemcsak hallássérüléssel kapcsolatos témákat találtok benne, hanem más érdekességeket, interjúkat, novellát is. Lapozzatok bátran bele, és ha tetszett, osszátok meg az ismerőseiddel is! FILMEK A Netflixen mostanában több film is megjelent, amely foglalkozik a hallássérült személyeket érintő dolgokról.
A Deaf U- Siketek Egyeteme című minisorozat, dokumentumfilm által kis betekintést nyerhetünk a híres Gallaudet Egyetem életébe, ahova csak siketek és nagyothallók járnak.Megtudhatjuk milyen feltételek szükségesek a hallássérült tanulóknak, de a konkrét szereplők történeteivel is jobban megismerkedhetünk. Szerepel a filmben Cheyenna Clearbrook is, akiről korábban már meséltem kicsit. Ha hallássérült youtubereket néznél, akkor a korábbi cikkemben találsz néhányat. De ha csak egy laza, aranyos filmet néznétek, akkor a Feel the beat- Táncra fel című filmben is láthatunk egy aranyos, jelnyelv használó kislányt. Jó látni, hogy a barátai, osztálytársai milyen kedvesen, türelmesen bánnak vele. Remélem a Netflixnél hagyománnyá válik a hallássérült szereplőkkel, karakterekkel teli filmek gyártása. ALKOTÁSOK Ilyenkor olyan jó kiélni kreatív énünket is. Az ünnepek alkalmából mindenki ki szokta dekorálni a házát, de egyre elterjedtebb már az őszi dekoráció is. Előkerülnek a sütőtökök, dísztökök és a különböző őszi hangulatú kiegészítők. Viszont Magyarországon még nem annyira divatos a hallókészülékek „felöltöztetése”. Ha van időd, valami DIY dologra vágynál, és „feldobnád” a hallókészülékedet, akkor tervezésre fel! Óvatosan, nehogy megrongáld őket! Ha nincs ötleted, hogyan vághatnál bele, akkor innen és innen tudsz inspirálódni.
Ti mit fogtok csinálni a hidegebb, sötétebb időszakban?Kajtár Dóri Borítókép: Pexels