Meseszelet Kiss Orsolya tollából: Soma barátot keres

Kiss Orsolya

Soma barátot keres

Falu végén, erdő szélén, egy kis bokor tövében van egy ház; abban lakik egy süncsalád, hat süngyermekkel. A legkisebb sün, Soma, hallássérült – hallókészüléket visel, amit Bagoly Doktor Bácsi írt fel neki –, s szájról olvas. Soma reggeltől estig folyamatosan szomorkodott: Nem voltak barátai, és a testvérei mindig elvették a játékát. – Miért nem játszik velem senki? Miért veszik el mindig a játékaimat? Miért nem hívnak el engem sehova? Szeretnék én is barátot! – mondogatta halkan magában. Egy napsütéses reggeli napon odaáll az édesanyja elé: – Mami, én most útnak indulok és keresek barátokat. A testvéreim elveszik a játékaimat, nem játszanak velem, egész nap unatkozom. Ígérem, sötétedés előtt hazaérek. Édesanyja meglepődött azon, hogy a legkisebb gyermeke el szeretne menni otthonról, méghozzá egyedül. – Édes fiam, ezer meg ezer rossz dolog leselkedik Rád az erdőben; nem hallod, ha veszély közeledik. Kérlek, ne menj, maradj itthon! Itthon biztonságban vagy! De Soma hajthatatlan, kitart az elhatározása mellett. – Drága Édesanyám, értsd meg: Nincsen maradásom. A testvéreim mindig elmehetnek, én miért nem mehetek sehova? Nem kell engem félteni, nagyfiú vagyok már! Sün Mami lehajtotta a fejét, s ezt mondta: – Jól van, gyermekem, tudod, nagyon féltelek, de ígérd meg, hogy ügyes leszel és vigyázol magadra! A tisztáson túl azonban ne merészkedj, mert ott az autóút, az nagyon veszélyes! S az ösvényről ne térj le, mert akkor nem találsz haza! Soma boldogan felkapta a hátizsákját és a kicsi cipőcskéjét, arcon csókolta édesanyját s az ajtó felé indult. Az ajtóban azonban útját állta a legnagyobb testvér, Huba. Huba nem szerette az öccsét, mert más volt, mint a többi. – Hova, hova, Soma? Tudod, hogy te nem mehetsz ki még az ajtón sem, mert nem jó a füled, és elrabol a keselyű! – gúnyolódott Huba. Soma fennhangon válaszol: – Megyek barátokat keresni, mert ti nagyon gonoszak vagytok, elveszitek a játékaimat és nem játszotok velem. Állj el az útból, szeretnék elindulni! A keselyűtől nem félek! Huba fogta a hasát a nevetéstől. – Te? Te egyedül a nagyvilágban? Hát jó, menj, öcsi, de figyeld meg: Hamar sötét lesz, és ott fogsz sírni az erdőben, mert nem fogod megtalálni a hazafelé vezető utat. És barátot sem fogsz találni, egyet sem! – mondta nevetve Huba. Soma azonban erre már nem figyelt. Kiviharzott az ajtón, majd kilépett a kapun is. A szíve elkezdett hevesen verni. A Nap melegen sütött. Soma felnézett. – Szia, napocska! – kiáltotta Soma – Szervusz, Soma! – köszönt vissza a Nap. – hát Te mi járatban, hova mész? – Megyek barátokat keresni, mert a testvéreim elveszik a játékaimat és nem játszanak velem. Mami nagyon félt engem, könnyek között engedett el, de én ügyes fiú leszek! – dicsekedett Soma. – Menj bátran, majd én vigyázok Rád. Innen magasról én minden veszélyt látok! – válaszolta a Nap. Soma boldogan sétált az ösvényen. Folyamatosan a fejében voltak Mami intő szavai, hogy az ösvényről ne térjen le. Kis idő múlva szembejött vele a róka. – Szia! Te ki vagy? – kérdezte Soma. – Miért ilyen furcsa a hangod? Mi van a füledben? Ez valami új? Rádió? – kérdezte a róka. – Nem értem. Beszélj egy kicsit lassabban! Szájról olvasok; elromlott a fülem. – kérte Soma. A róka megijedt és elszaladt. „A róka biztosan nem lesz a barátom” – szomorkodik Soma, majd tovább ballag. Megy, mendegél, az út szélén meglát egy gyönyörű kék virágot. – Te ki vagy? Leszel a barátom? – kérdezi. A gyönyörű kék virág azonban nem válaszol… Hamarosan találkozik a hatalmas medvével. A medve meglepetten méregeti az aprócska sünit. – Te ki vagy? Leszel a barátom? – kérdezi Soma. Ugyanúgy, mint a róka, a medve is megijed Soma hangjától és elszalad. Soma lehajtott fejjel tovább bandukol és találkozik a békával. – Te ki vagy és miért ugrálsz? A béka meg sem hallotta a süngyermek kérdését, nagyokat pattanva távolodott. Soma még szomorúbb lett, s félni kezdett. – Senki nem szeretne a barátom lenni! Most már félek egyedül, haza akarok menni! – kiabálta sírással küszködve. Ekkor lépett oda hozzá a nyuszi. – Szia, te kis süni, ne félj, miben segíthetek? – kérdezte jelnyelven. Soma meglepődött. A nyuszi igencsak jól artikulált, de vajon miért kalimpál a kezével? – Te ki vagy? Miért mutogatsz? Te is barátot keresel? – kérdezi megszeppenve Soma. – Nyuszi vagyok és a hallókészüléked miatt feltételezem, hogy hallássérült vagy. Az én szüleim siketek, és otthon jelnyelvet használunk. Ne haragudj, de azt gondoltam, ismered a jelnyelvet! Nem akartalak megbántani. Leszek a barátod! – Tényleg leszel a barátom? – kérdezi félve Soma. – Természetesen, örömmel! – válaszolta Nyuszi. – Jaj de jó! Soma vagyok, a szüleidhez hasonlóan siket, de a Bagoly doktor Bácsi azt mondta, hogy a hallókészüléket viselnem kell. A jelnyelvet nem ismerem, tényleg olyan egyszerű dolog? – Nagyon szívesen megtanítom Neked, hiszen ez a Te világod. Gyere el hozzánk, bemutatlak a szüleimnek! Biztosan örülni fognak neked! – Most ne, mert hamarosan sötét lesz, és Mami nagyon fog izgulni, ha nem érek haza. – mondta Soma. – Ne félj, utána hazakísérlek, tudom, hol laktok! – válaszolta a Nyuszi. Nyuszi Somát bemutatta a szüleinek, akik a tisztás mellett laktak. A szülők nagy szeretettel fogadták a kis vendéget, etették, itatták, ellátták mindenféle földi jóval. Nagyon sok jelet tanítottak neki. Soma arca felvidult; boldog lett. „Mégis léteznek barátok, akik engem elfogadnak?” – gondolta magában. Kis idő múlva Soma megköszönte a kedves vendéglátást és Nyuszi kíséretében hazaindult. A tisztáson azonban találkoztak a rókával, a medvével és a békával. – Te Nyuszi! Ez a sün nem tud beszélni, miért barátkozol vele? – szólt gúnyosan a róka. Soma félni kezdett. A medve és a béka hangosan kacagtak, gúnyolódtak az aprócska sünin. A nyuszi azonban védelemre kelt a kis barátjáért: – Ti nagyon buták vagytok! Miért nevetitek ki a kisebbeket? Soma nem veszélyes, hanem siket, vagyis nem hall, mert rossz a füle, és azért van itt, mert barátokat keres. A szüleim is siketek – Soma nagyon sok jelet megtanult az előbb nálunk. Inkább csatlakozzatok, tanuljatok meg ti is jelelni és legyetek Soma barátai! – mondta Nyuszi. A róka, a medve és a béka arcáról lefagyott a nevetés. „Igaza van Nyuszinak” – gondolták egyszerre mind a hárman. Valóban nem szabad bántani a kisebbeket, a védteleneket. Bocsánatot kértek a sünitől, amit Nyuszi tolmácsolt, mert egyszerre beszéltek, és Soma nem tudta, éppen kire figyeljen. – „Én is meg szeretnék tanulni jelelni!” – kiáltotta a béka. – „Én is, én is!” – kiáltotta egyszerre a medve és a róka. Leültek a tisztásra és gyakoroltak. Nem vették észre, hogy közben teljesen besötétedett. – Jaj! Nekem már rég haza kellett volna mennem! Megígértem Maminak, hogy sötétedés előtt hazaérek. Biztosan nagyon izgul értem! – mondta ijedten Soma. Azonnal szedték a sátorfájukat. A medve a hátára kapta a sünit, s meg sem álltak hazáig. A kapuban az izgatott Mami fogadta őket. – Hát hol voltál ilyen sokáig, gyermekem? Megígérted, hogy még a sötétedés előtt hazaérsz. S könnyeim potyognak, annyira izgultam érted! – Ne haragudj, Mami! Nagyon kalandos napom volt ma! Találtam barátokat! Soma elmesélte a történetet az elejétől végéig. Mami arca felragyogott az örömtől; nagyon büszke lett a legkisebb gyermekére. Amikor Soma befejezte a mondanivalóját, Huba jelent meg a kapuban, aki bizony megijedt a medve, a róka és a béka láttán. – Hát ezek meg kik? – kérdezi Huba – Ők a barátaim! – válaszolta jelnyelven Soma. Somának hirtelen nagyon sok barátja lett, akikkel minden héten vasárnap találkozik a tisztáson, és tanulják Nyuszitól a jelnyelvet. Folyamatosan csatlakozik hozzájuk a többi állat is. Nemrég azonban a legnagyobb testvér szíve is megenyhült: Huba is elkezdte tanulni a jelnyelvet és nagyon megszerette az öccsét. Azóta mindig együtt játszanak; Soma többé nem unatkozott otthon és a szomorúsága is elszállt.