Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

Tények

Kutatások, közérdekű információk. Interjúk szakemberekkel hallásgondozásról, hallókészülékekről, és mindenről, amivel jó, ha tisztában van egy hallássérült. Szeretnél tudni valamiről? Írd meg, utánajárok!
„Hallásgondozást mindenkinek! Szűrés – Rehabilitáció – Kommunikáció” A 2021-es hallás világnapjának jelmondata
2021. 03. 03. 20:21

Akik régóta követitek a blogot, tudjátok, hogy ma, március 3-án ünnepeljük a hallás nemzetközi napját. Személy szerint én azért szeretem ezt a napot, mert ilyenkor nem a hiányosságokra fókuszálunk, hanem a pozitív dolgokra, a megelőzésre, szinten tartásra és a fejlődésre.

Persze fontos beszélni a hátrányokról, nehézségekről, a diszkriminációról, a kevésbé kiépült akadálymentesítésről is, de szeretem, amikor arra koncentrálunk, amink van, és abból hogyan tudjuk kihozni a legtöbbet.

A nagyothallóságot is két oldalról lehet megközelíteni, hogy segédeszközökkel sem hallunk mindent, vagy azok nélkül szinte semmit nem hallunk. De úgy is hozzáállhatunk, hogy hallókészülékkel, cochleáris implantátummal sokféle hangot is képesek vagyunk hallani.

A hallás napján már hagyománnyá vált számomra, hogy átgondolom mely hangok az aktuális kedvenceim, mivel mindig fedezek fel újabb és újabb hangokat. Amikor a második hallókészülékem megkaptam extázisban voltam a szél hangjától. Idén a hangszerek gyönyörű hangját és a madárcsicsergést ünnepeltem. 😀

A minőségi halláshoz nem elég egy jó hallókészülék megvásárlása. Folyamatosan kell tennünk a jó hangélményekért. Erre hívja fel a figyelmet idén az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is és lett a nap jelmondata, hogy „Hallásgondozást mindenkinek! Szűrés – Rehabilitáció – Kommunikáció”

Idén először a WHO úgynevezett Hallás Világjelentést (World Report on Hearing – WRH) adott ki. A közel 270 oldalas, angol nyelvű dokumentumot erről a linkről érhetitek el.

A Hallásgondozást mindenkinek! kampány négy kulcsüzenete így hangzik 

  1. Elfogadhatatlan a fel nem ismert halláscsökkenéssel és fülbetegséggel élő emberek magas száma.
  2. Cselekvésre van szükség a hallássérülés egész életen át történő megelőzése és kezelése érdekében.
  3. A hallásszűrésre és -gondozásra fordított pénzügyi források biztosítása kedvező a hallássérült személyeknek, a társadalom számára pedig költségmegtakarítást eredményez mindennek a megvalósítása.
  4. Az emberközpontú fülészeti és hallásgondozást be kell építeni a nemzeti egészségügyi tervekbe a világszerte biztosított hozzáférés érdekében.

Két éve, ilyenkor meséltem a hallásvizsgálatos „élményeimről”, miért nem szerettem audiológushoz járni és ez hogyan változott meg.

 Ebben az évben szakmai szemszögből, de mégis könnyen érthetően mutatjuk be a hallásvizsgálatot, Csetneki Csilla, a SINOSZ alelnöke, gyakorló szakember (mint hallásakusztikus) -aki egyben érintett is-  segítségével.

Rengeteg féle hallásvizsgálat létezik. Lehetne sorolni, mint ahogyan Gombóc Artúr sorolja a csokoládé fajtákat. Szubjektív, objektív hallásvizsgálat, légvezetéses vagy csontvezetéses hallásvizsgálat, Hangvilla-vizsgálat. Ha kíváncsiak vagytok, melyik vizsgálat milyen, akkor kattintsatok ide, mert könnyebben nagyíthatóvá válik a tartalom és élvezetesebb lesz olvasni.

forrás: www.freepik.com

Ha már voltunk hallásvizsgálaton, nem árt, ha értünk az audiogramhoz. Ha mindig is érdekel, hogy mit jelentenek a különböző jelölések, akkor most erre is van lehetőség. Ezeket a a KISOKOS fülön belül bármikor elérhetitek az „Első lépések” alcím alatt!

Végezetül pedig a Nagyothalló Fiatalok Nemzetközi Szervezetének (IFHOHYP)videó üzenetét itt hagyom nektek, melyet kifejezetten erre a napra, a hallás világnapjára készítettek, kiállva ők is a fontos ügy mellett, hogy mindenkinek elérhető legyen a hallásgondozás!

A videó megnézhető facebookon:Jó hírem van azok számára is, akik nem annyira tudnak angolul, mivel Szente Milán barátom készített magyar fordítást.

Maria:

„A mai nap nagyon fontos számunkra. Ez a Hallás Világnapja. Ezért van számotokra egy üzenetünk. Mit gondoltok, mit csinálnak a fiatalok? Tanulnak, partiznak, pénzt tesznek félre egy új autóra. Mit csinálnak a nagyothalló fiatalok? Pénzt tesznek félre új hallókészülékekre. Néhányunknak a hallókészülékek olyan drágák, mint egy Ferrari. Ezért van szükségünk támogatásra, hogy megszerezzük a hallókészülékeket a rehabilitáció érdekében. És hogy a társadalom teljes jogú tagjaivá válhassanak.”

Paulina:

„Mi a leplezett helyzet az országodban? Tudtad, hogy néhány országban a hallásvesztést a gyerekek és felnőttek körében hónapokig, vagy évekig nem ismerik fel? Mit okozhat a fel nem ismert hallásvesztés? Egy hallásvesztéssel született gyermeknek, aki nem kap időben segítséget, valószínűsíthetően később nehézségei lesznek az életben. A felnőttek, akiknek nem diagnosztizált hallásvesztésük van, szenvednek a társadalom, az oktatás és a munka világában. Ezért fontos, hogy minden országnak legyen egy jó rendszerük, ahol a fiataloknak és a felnőtteknek végeznek hallásszűrést.”

Kave:

„A kutatások azt mutatják, hogy a hallásvesztéssel élő emberek nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek depressziótól. Az idősebb hallássérült embereknél magasabb a kockázat, hogy demencia alakul ki, mert társadalmilag el vannak szigetelve. Szóval mit tehetünk ennek érdekében? A társadalomnak biztosítania kell a kommunikációs akadálymentesítést, mint például a feliratozást, és tolmácsszolgálatokat. Az iskoláknak és a munkahelyeknek is akadálymentesebbnek kell lenniük! A rehabilitáció hasonlóan fontos része az egyéni és a társadalmi támogatás. A kormányoknak támogatniuk kell a hallássérültek szervezeteit. Mert mi egy fontos találkozóhelyet biztosítunk. A fiataloknak különösen előnyös, ha olyanokkal találkoznak akik hasonló kihívásokkal néznek szembe mint ők, és önbizalmat építenek.”

Bowen:

„Az Egészségügyi Világszervezet szerint egy milliárd fiatal van kitéve állandó hallásvesztés kockázatának. Közel 80 százalékuk olyan területeken lakik, ahol a fül-, és hallásgondozó szolgáltatások általánosan hiányoznak. Ezért kritikusan fontos számunkra, hogy a Világ Hallás Beszámolóját arra használjuk, hogy a döntéshozóinknak irányt mutassunk az országainkban a kötelezettség vállalására, hogy integrálják a fül-, és hallásgondozó szervezeteket a nemzeti egészségügyi tervbe. A Fiatal Nagyothallók Nemzetközi Szövetsége azt a fogadalmat teszi, hogy egy integrált része legyen a hallásvesztéssel élő fiatalok rehabilitációjában. Csatlakozzatok ma hozzánk, hogy megvalósítsuk az egyenlő hozzáférést a fül-, és hallásgondozáshoz! Köszönjük, és Boldog Hallás Világnapját kíván az IFHOHYP! ”

Boldog hallás világnapját!

Kajtár Dóri

Magyar jelnyelv napja
2018. 11. 08. 15:13

Bár a legtöbb nagyothalló nem jelnyelvvel kommunikál, azért egyre többen vannak, akik megtanulják és használják is a jelnyelvet. És milyen jól teszik! A siket emberek nem tudnak megtanulni hallani, viszont mi meg tudunk tanulni jelelni! Ha nincs siket ismerősöd, akkor is a tanulmányaid, a munkád során vagy az utcán is kerülhetsz olyan szituációba, hogy a jelnyelv tudásoddal segíteni tudsz.

Sokakban felszokott merülni a kérdés, hogy egy jelnyelv van az egész világon? Nem, minden országnak saját jelnyelve van, hiszen olyan ez, mint az anyanyelv.

A siketeknek a jelnyelv az anyanyelvük!

Létezik egy nemzetközi jelnyelv, amivel pedig a különböző nemzetiségűek is megértik egymást. A magyar jelnyelvről és a jelnyelv használatáról szóló törvényt 2009. november 9-én fogadta el a parlament.És emiatt ünnepeljük november 9-én a MAGYAR JELNYELV NAPJÁT.

A SINOSZ mindig nagy figyelmet fordított arra, hogy a jelnyelv tanulását bárki számára elérhetővé tegye. Különböző létszámú (kis és nagycsoport) tanfolyamokat hirdetnek a kezdő szinttől (A1) a haladóig (C1). Illetve B1 szint után lehetőség van jelentkezni jelnyelvi tolmácsképzésre is. Itt megtaláltok mindent, amit a jelnyelv tanfolyamokról tudni akartok.

Igaz, a tanfolyammal –az én bakancs listámon rajta van 🙂 –  lehet a legjobban fejlődni és haladni, de időhiány miatt nálam ez most nem megvalósítható, addig is van pár oldal, ahol barátkozok a jelnyelvvel és játékosan tanulgatom. Ha kíváncsiak vagytok milyen platformokon, akkor görgessetek lejjebb! 😉

#1 NAP JELE

A SINOSZ Instagram és facebook oldalát követve naponta találkozhattok a nap jelével. Két okból szeretem nagyon. Egyrészt a videókat folyamatosan, magától egymás után többször is lejátssza, anélkül, hogy nekünk kapcsolgatni kellene. Én első nézésre nem tudom megtanulni, de mikor többször nézem egymás után, akkor egyszer csak el tudom kapni a fonalat. Másrészről pedig szeretem, hogy nemcsak hétköznapi szavak vannak, hanem egyre bonyolultabbak is, így a szókincsünk között kicsit különlegesebb szavak is szerepelni fognak.

 

Illetve, van egy tök jó újítás náluk, a „Ki Ő? Találd ki!” játék. Olyan, a találós kérdés. Nem írják ki, hogy melyik szót, kifejezést jelelik el, hanem nekünk kell kitalálni. A jó hír, hogy sokszor sikerélményünk lesz.  Ez a játék is jól bemutatja, hogy a jelnyelv nem egy kínai nyelv. A mimika és a testbeszéd sokat segítenek, és ha soha nem tanultad, akkor is megértessz valamennyit belőle.  Ahhoz pedig, hogy a tempót fel tudjuk venni, gyakorolgatni kell. Na egy próbát? 😀

 

 

#2 KÖZÖSSÉGI MÉDIA SZEREPLŐK: Fanni és Maris

Weisz Fanni, siket szépségkirálynő az Instagram oldalán hetente egyszer, minden szerdán (innen a JELSZERDA) megtanít néhány szót tematikusan a követőinek. Lassan, érthetően, hogy akárki lépést tudjon tartani a kezeivel.

https://www.instagram.com/p/BnEm-hTBoQu/?taken-by=realweiszfanni

A Youtuberek világából ismert, közel 225 ezer feliratkozóval rendelkező Maris az egyetemen tanult jelnyelvet. Ezt a tudását osztotta meg egy kis videósorozatban a követőivel. Nagyon szép gesztus tőle.

#3 HALLATLAN ALAPÍTVÁNY JELNYELVI SZÓTÁRA

Ha konkrétan egy szóra vagyok kíváncsi, akkor „felcsapom”a jelnyelvi szótárt . Egy bajom van vele: sajnos nem játssza le egymás után többször, így a lendület megtörik.

#4 MAGYAR DALOK JELNYELVEN

Bihari Brigitta kéthetente kiválaszt egy magyar nótát és jelnyelvvel előadja. Ő maga jól hall, viszont az anyanyelve a jelnyelv, mert a szülei és a nővére siketek. A videókkal a célja, hogy a zenén keresztül felkeltse a hallók figyelmét és betekintést nyújtson a jelnyelv világába, illetve a siketekkel pedig megismertesse a zene varázsát.

 

Remélem nektek is meghozta a kedveteket a jelnyelv tanulásához! Tanuljatok Ti is jelnyelvet!

A cikket írta: Kajtár Dóri

Személyi kedvezmény 2018
2018. 04. 17. 10:14

Idén május 22.-ig kell megküldeni a 2017-es évre vonatkozó személyjövedelem-adó (szja) bevallásunkat. Ami tavalyhoz képest változott, hogy eltörölték a munkáltatói adómegállapítást, így idén már nem készítik el a munkahelyen az adóbevallást helyettünk.

Két lehetőség van:

  •  A NAV által készített adóbevallás-tervezetet átnézed, kiegészíted, javítod és elfogadod. 

Ha nem fogadod el, akkor május 22-én automatikusan érvényessé válik! Érdemes belenézni, különösen figyelve, hogy a járó családi kedvezményt és a személyi kedvezményt érvényesítették-e. (Akik az előző éveben már kaptátok a kedvezményt, ellenőrizzétek le, hogy benne van-e a tervezetben, nehogy lemaradjatok róla!)

  •  Önadózás.

Ha értesz hozzá és van ügyfélkapud, akkor magadnak is el tudod készíteni és be tudod küldeni a bevallásod. Ha nem értesz hozzá és nem akarod a NAV-tervezetre bízni, akkor  könyvelővel is meg lehet csináltatni.

Na de nekünk, hallássérülteknek érdemes még figyelni erre a személyi kedvezményre is!

MI IS AZ A SZEMÉLYI KEDVEZMÉNY?

1995. évi CXVII. törvény 40. § (1) szerint:

„Az összevont adóalap adóját csökkenti a súlyosan fogyatékos magánszemélynél az erről szóló igazolás, határozat alapján a fogyatékos állapot kezdő napjának hónapjától ezen állapot fennállása idején havonta az adóév első napján érvényes havi minimálbér 5 százalékának megfelelő összeg (2018-ban ez 6900Ft)… 

… Súlyosan fogyatékos személynek azt kell tekinteni, aki az összevont adóalap adóját csökkentő kedvezmény igénybevétele szempontjából súlyos fogyatékosságnak minősülő betegségekről szóló kormányrendeletben említett betegségben szenved, továbbá, aki rokkantsági járadékban vagy fogyatékossági támogatásban részesül.”

 

A kedvezmény érvényesítésének feltétele, hogy a magánszemély rendelkezzen a súlyos fogyatékosság minősítéséről szóló orvosi igazolással, vagy a rokkantsági járadékra, fogyatékossági támogatásra jogosító határozattal. Az orvosi igazolást a házi orvos vagy a szakorvos adja ki az alábbi típusú hallássérülésekre  (a táblázatban láthatjátok), abban az esetben, ha a hallásküszöbérték beszédfrekvenciákon mindkét fülön 60 dB felett van!

forrás: 335/2009. (XII. 29.) Korm. rendelet

MIKOR NEM TUDJÁTOK IGÉNYBE VENNI A SZEMÉLYI KEDVEZMÉNYT?

A gépjárműadó-kedvezménnyel ellentétben itt, adóköteles jövedelem hiányában a személyi kedvezmény NEM érvényesíthető! Nem adhatjuk át másnak (pl. szülőnek, házastársnak)a kedvezmény érvényesítésének jogát!

Ha volt adóköteles jövedelmetek, de személyi jövedelemadót nem vontak le a béretekből (pl. családi kedvezmény miatt), akkor sem tudjátok érvényesíteni!

Ha vontak le szja-t, de 6900 forintnál kevesebbet, akkor maximum annyi kedvezmény érvényesíthető, amennyit levontak a bérünkből.

Ha az igénybevétel időpontjában nem rendelkeztek az igazolással. Hiába áll fenn a betegség, csak akkor lehet érvényesíteni a kedvezményt, ha az igazolás is megvan!

A KEDVEZMÉNYT KÉTFÉLE MÓDON LEHET ÉRVÉNYESÍTENI

1 .Év közben NEM igényled, csak majd az adóbevallásodban (AZAZ MOST!!) kéred az éves összeget.

Ebben az esetben az adóbevallás beérkezését követő 30 napon belül fogja a NAV kiutalni  a részedre a súlyos fogyatékosság adókedvezményét egy összegben. Ami ebben az évben maximum  82800 Ft. (havonta 6900Ft.)

(ha volt adóköteles jövedelmetek, volt havi minimum 6900 Ft szja-levonásotok, az igazolás is a kezetekben volt, és az adóbevallásban is jeleztétek/nyilatkozatot tettetek a személyi kedvezmény igénybevételének szándékáról. )

2. Szeretnéd év közben megkapni az adókedvezményt.

Akkor a munkáltatódnál kell kérni egy írásos nyilatkozat (amit itt megtalálhattok) leadásával. Az adókedvezményt a fizetésedbe be fogják építeni és a nettó béred magasabb lesz, mivel 6990 Ft-tal kevesebb szja-t vonnak majd le.

HA EDDIG NEM VETTÉTEK IGÉNYBE A KEDVEZMÉNYT, PEDIG JÁRT VOLNA…

Utólag is lehet igényelni, idén  2012-ig visszamenőleg. (Ezért se hagyjátok, ha esetleg az orvos nem a legkorábbi időpontot szeretné ráírni a lapra, de csak nem lesz ilyen…)  Ebben az esetben önellenőrzést kell benyújtani.

Ha nincs még igazolásotok, de megkapnátok, akkor minél hamarabb irány a háziorvos, vagy szakorvos! 🙂 Az internetezők szerint, nem mindig vannak képben ezzel a témával a háziorvosok, ezért érdemes vinni az igazolást. Én a tudatosadozo.hu-n találtam egyet, amit nem árt, ha elvisztek magatokkal (itt le tudjátok tölteni) és ha tényleg nincs neki, akkor nem kell visszamennetek később. 😉

 

Remélem segített nektek a cikk, ha bármi kérdésetek van, írjatok nyugodtan!

A cikket írta: Kajtár Dóri

Gépjárműadó-kedvezmény hallássérülteknek
2018. 03. 25. 13:05

A gépjárműadó (régi nevén súlyadó) megfizetése kötelező minden rendszámmal ellátott gépjármű, pótkocsi (kivéve mezőgazdasági vontató, lassú jármű és annak pótkocsija, négykerekű segédmotoros kerékpár és munkagép) üzembentartójának. Évente kell megfizetni a gépjármű motorjának teljesítménye alapján, az autó életkorától függően.  A súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő adóalanyok viszont mentesülnek a gépjárműadó fizetése alól, bizonyos mértékben és feltételek mellett.

Ki számít súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő adóalanynak a törvények szerint?

Aki a súlyos mozgáskorlátozott személyek közlekedési kedvezményeiről szóló 102/2011. (VI. 29.) Korm. rendelet 2. § a) pontja szerint súlyos mozgáskorlátozottnak vagy 2. § h) pontja szerint egyéb fogyatékossággal élőnek minősül, és ezt a tényt az ott meghatározott szakvélemény, szakhatósági állásfoglalás, igazolás, hatósági határozat másolatával igazolja.

Azaz, egyéb fogyatékossággal élő személy: az a személy, aki

  • fogyatékossági támogatásra jogosult (Fot. 23. § (1) bekezdés a)-d) vagy h) pontja alapján), vagy vakok személyi járadékában részesül

Ránk, a hallássérültekre a „b” pont vonatkozik, miszerint

„Fogyatékossági támogatásra az a 18. életévét betöltött súlyosan fogyatékos, az ellátás igénylésének időpontjában Magyarországon élő magyar állampolgár, letelepedett, valamint bevándorolt jogállású személy, továbbá a magyar hatóság által menekültként, illetve hontalanként elismert személy jogosult, akinek…

… hallásvesztesége olyan mértékű, hogy a beszédnek hallás útján történő megértésére segédeszközzel sem képes, feltéve, hogy halláskárosodása 25. életévének betöltését megelőzően következett be, vagy halláskárosodása mellett a hangzó beszéd érthető ejtése elmarad (hallási fogyatékos).”

 

  • halmozottan fogyatékosnak minősül, kivéve, ha egyik fogyatékossága mozgásszervi fogyatékosság, (a Fot. 23. § (1) bekezdés f) vagy g) pontja alapján)

 

  • a 18. életévét nem töltötte be, és magasabb összegű családi pótlékra az Mr. 1. mellékletében meghatározottak szerint a „K” vagy az „M” betűjel alapján, vagy az „N” betűjel „1” számjel alapján jogosult, továbbá, aki az Mr. 1. mellékletében meghatározott, a „P” betűjel szerinti többszörös és összetett betegségben szenved, és a többszörös és összetett betegségei közül legalább az egyik az Mr. 1. mellékletében meghatározottak szerint a „K” vagy az „M” betűjel szerinti, vagy az „N” betűjel „1” számjel szerinti betegség, illetve fogyatékosság.

Hogyha a törvény szerint is fogyatékkal élőnek minősültök, mert sajnos nem állítják ki az igazolást minden mértékű halláscsökkenésre, akkor még az alábbi dolgokra is figyelni kell, ha igénybe szeretnétek venni a kedvezményt.

#1 Személytaxi-szolgáltatásra, illetve más személygépkocsis személyszállító szolgáltatásra is használt személygépkocsira nem lehet igénybe venni a kedvezményt.

#2 Az autó teljesítménye nem haladhatja meg a 100 kW teljesítményt.

#3 Legfeljebb 13 000 forint összeg lehet a kedvezmény egy adóévben.

#4 Ha több személygépkocsival is rendelkezünk, akkor a kedvezmény kizárólag egy, a legkisebb teljesítményű személygépkocsi után jár.

#5 Ha nincs autónk, de a családnak igen, akkor is felhasználhatjuk a kedvezményt, hiszen a súlyos mozgáskorlátozott vagy egyéb fogyatékossággal élő személyt rendszeresen szállító, vele közös háztartásban élő közeli hozzátartozó adóalany is érvényesítheti a kedvezményt.

 

Ha a fentiek igazak rátok, akkor szerezzétek be a szakvéleményt/szakhatósági állásfoglalást/ igazolást/ hatósági határozatot és az önkormányzatnál töltsétek ki az erre vonatkozó nyomtatványt. Így akár maximum 13000 forintot is megspórolhattok egy év alatt!

Remélem nektek is hasznosak voltak ezek az információk! Ha igen, megköszönöm, ha másokkal is megosztjátok! 🙂

A cikket írta: Kajtár Dóri

Hallás nemzetközi napja
2018. 03. 03. 04:20

A WHO (Egészségügyi Világszervezet) által, március 3-án, a hallás nemzetközi napja alkalmából közzétett becslések szerint jelenleg 466 millió ember szenved halláscsökkenésben világszerte (ebből 34 millió gyerek), míg öt évvel ezelőtti 360 millió hallássérült ember élt. Ha nem teszünk érte, az előrejelzések szerint 2030-ban 630 millió, 2050-re pedig a 900 milliós létszámot is elérheti a hallássérültek létszáma.

„A múltbeli tendenciák és a jövőbeli előrejelzések a halláskárosultak számának jelentős növekedését jelzik előre” – mondja Dr. Etienne Krug, a WHO nem fertőző betegségeinek, fogyatékosságának, erőszaknak és sérülések megelőzésének osztályának igazgatója. A kormányoknak most kell cselekedniük, hogy megakadályozzák ezt a növekedést és biztosítsák a halláskárosodással élő embereknek, hogy hozzáférjenek az általuk igényelt szolgáltatásokhoz és technológiákhoz. „

[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Az elmúlt 10 évben hogyan nőtt a hallássérültek száma a 12 legnépesebb országban (millió fő)

Ennek a növekedésnek az okai az egyre növekvő népesség elöregedése mellett a fertőzések, például a kanyaró, a mumpsz és a rubeola, az ototoxikus (hallószervet károsító) gyógyszerek használata, a túl hangos hanghatások, amik érnek minket a munkahelyeken, szórakoztató helyszíneken, a hangeszközökön, különféle kütyükön.

Összességében elmondható, hogy minden második halláscsökkenés megelőzhető lenne, a gyermekeknél ez arány 60%!

Hogyan előzhető meg?

  1. Gyermekek immunizálásával a fertőző betegségek ellen
  2. Krónikus fülfertőzésekben szenvedő gyermekek szűrésével és kezelésével
  3. Biztonságos szülés elősegítésével
  4. Halláskárosodással járó fulladás és újszülött kori fertőzések kockázatának minimalizálásával
  5. Halláskárosító kábítószerek használatának elkerülésével
  6. Hangos hangok szigorításával a foglalkozási és szabadidős környezetekben
  7. Fülbetegségekkel, hallássérüléssel kapcsolatos tudatosság növelésével

[/fusion_builder_column][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Nem lehet tudni, hogy a fül meddig bírja a túl „hangos hangokat”. Védd a füled! Használj füldugót, fülvédőt! A hallásod meg fogja hálálni!

Mi okozhat halláskárosodást?

Újszülött korban:

Ha a családban volt már hallássérült felmenő, akkor a pici is lehet, hogy hallássérült lesz. De emellett, ha a terhesség alatt az anya valami fertőzést elkapott vagy a csecsemő koraszülött, illetve a születéskor oxigén hiány vagy súlyos sárgaság lép fel, ezek mind okozhatnak halláscsökkenést.

Gyermekek és a felnőttek körében:

Fertőző betegségek, például agyhártyagyulladás, kanyaró, mumpsz vagy fülfertőzés, egyes gyógyszerek alkalmazása, a fej vagy a fül sérülése, túl hangos hangok hallgatása (rendezvényeken, vagy zenelejátszó eszközökön).

Idősebbek körében:

Az előbb felsoroltakon kívül az öregedéssel együtt jár(hat) a hallásvesztés, de a magas vérnyomás, cukorbetegség következménye lehet halláscsökkenés.

[/fusion_builder_column][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Ha folyamatos fülfájással szenved valaki, vagy olyan gyógyszert kell szednie, ami árt a hallószerveknek, érdemes orvossal beszélni!

Ahhoz, hogy orvosolni lehessen a problémát, fontos, hogy minél hamarabb észre vegyék, hogy az illetőnek baj van a hallásával.

Ha a gyerekeknél azt lehet észrevenni, hogy nem reagál a hangokra, nem érti, amit mondanak neki, késett vagy helytelen beszéde van, vagy ismétlődő fülfájása van, akkor érdemes elvinni szűrővizsgálatokra.

Felnőtteknél, ha az illető gyakran megkéri az embereket, hogy ismételjék meg magukat, hangosabbra veszi a rádiót vagy televíziót, rendszeresen kimarad/ lemarad a beszélgetésekből/ beszélgetésekről, vagy túl hangosan beszél, akkor valószínű, hogy halláscsökkenése lett.

Ha már bebizonyosodik az illetőről, hogy nagyothalló

Nagyothalló embereknek nevezik azokat, akik nem hallanak olyan jól, mint a normálisan halló emberek. A halláscsökkenés súlyossága különböző lehet. Ha valakinek enyhe halláscsökkenése van, akkor zajos helyeken nehezebben érti a beszélgetést, ha közepes fokú halláscsökkenése, akkor a rendszeres beszédértésben vannak nehézségei, és súlyos hallássérüléssel élnek együtt, akik nagyon közelről is alig hallanak. De személyenként változik, hogy mi az a frekvencia, amit hallanak, és amit nem.

Amikor a halláskárosodást nem sikerült megelőzni fontos, hogy a hallássérültek hozzáférjenek a megfelelő és megfizethető támogató technológiákhoz, például a hallókészülékekhez és sebészeti beültetett elektronikus cochleáris implantátumokhoz (CI), valamint olyan kommunikációs szolgáltatásokhoz, mint a beszédterápia, a jelnyelv és a feliratozás.

Végezetül mégegyszer mi az, amire nagyon fontos odafigyelni és nemcsak a hallás nemzetközi napján!

Hogyan lehet megelőzni a hallásvesztést?

  1. Védd a füled a túl hangos zajoktól!
  2. Ha fáj a füled vagy a fertőzés jeleit látod, akkor menj el orvoshoz!
  3. Ha gyógyszereket szedsz, akkor kérdezd meg az orvosod, hogy hatással lehet-e a hallásodra.

Ha nagyothalló vagy, akkor is érdemes odafigyelni az alábbiakra, hogy ne romoljon tovább a hallásod:

  1. Járj hallásvizsgálatokra rendszeresen!
  2. Hordj neked való hallókészüléket.
  3. Kérj feliratozást vagy jelnyelvi szolgáltatást.

 

Ha tetszett vagy Te is fontosnak találod, hogy minél több emberhez eljusson a cikk, kérlek oszd meg, ! 🙂

 

forrás: WHO jelentések

A cikket publikálta: Kajtár Dóri[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]

Hogy lehet jogosítványa a hallássérülteknek?!
2018. 01. 28. 20:39

2018-tól szigorúbbak lesznek a kötelező egészségügyi alkalmassági vizsgálatok. Emiatt elhúzódhat a jogosítványok meghosszabbítása. Az „ismeretlen okból átment a szembejövő sávba és frontálisan ütközött”, „lehajtott az árokba”, „fának csapódott” típusú balesetek kockázatát szeretné csökkenteni a kormány.

Kiket érint a rendeletmódosítás?

Elsősorban az alvászavarral küzdő embereket. De a krónikus betegeknek, a cukor-, a szív-, valamint az idegrendszeri problémákkal kezelteknek, a folyamatosan gyógyszert szedőknek nem lesz elég a háziorvosi igazolás, hanem friss szakorvosi véleményt, labor és egyéb diagnosztikai leleteket is be kell szerezniük.

A hallássérülteket nem érinti!

2017-ben már sikerült kiharcolni, hogy a siketeknek és nagyothallóknak is elegendő legyen a szokásos alkalmassági vizsgálaton részt venni a jogosítvány hosszabbításához.  Ha bizonyítani tudjuk, hogy nem következett be változás az állapotunkban, akkor az orvosnak (mérlegelési joga lesz, de) nem kell kötelezően elrendelnie a rehabilitációs bizottság vizsgálatát a jogosítvány hosszabbításakor. Csak a jogosítvány megszerzésénél kötelező az orvosi rehabilitációs szakbizottság előtti megjelenés!

Hallássérültként autót vezetni?!

Vannak, akik azt hiszik, hogy veszélyesek vagyunk a forgalomban, de ez nem igaz.

„Semmilyen felmérés szerint sem okoznak vagy szenvednek el több balesetet a hallássérültek, mint ép társaik.” mondta Dr. Tapolczai Gergely, a 2017-es rendeletmódosítás üdvözlésekor.

Mi tisztában vagyunk vele, hogy egy érzékszervünk nem tökéletes. Ezért jobban figyelünk, koncentrálunk, és mindenhol ott van a szemünk. Nem csinálunk mást vezetés közben (pl. telefonálás, ami szintén sok baleset okozója volt már!) Ezért nyugodtak lehetnek azok az emberek, akik velünk vannak egy kocsiban és a sztrádán lévő más autóban levőeknek sem kell félniük, hogy mi, hallássérültek veszélyt jelentenénk számukra.

[fusion_builder_container hundred_percent=”yes” overflow=”visible”][fusion_builder_row][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Mi nem telefonozunk

Egy hölgy, aki sokat tett azért, hogy nekünk is lehessen jogosítványunk

Magyarország az első európai országok közé tartozott, ahol engedélyezték a siketek és nagyothallók jogosítványszerzését.

Wertner Györgyné Ivánkay Mária így emlékszik vissza:

„Még 1967-ben történt. Sehogyan sem akartam belenyugodni, hogy a siketek ne szerezhessenek jogosítványt! Már azért is szinte közelharcot kellett folytatnom, hogy tanfolyamra járhassak és megkísérelhessem a gyakorlati vizsga letételét! Végül én lettem az első siket Magyarországon, aki megkapta a jogosítványát.”

Nem érte be ennyivel. Testvéreivel pénzt gyűjtöttek egy Trabantra és tanította a sorstársait vezetni. Jelenleg több mint 5000 hallássérült sofőr van.

[/fusion_builder_column][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Marika nénivel a SINOSZ Sportrendezvényen volt szerencsém találkozni! Köszönöm a lehetőséget a jogosítványszerzésre! Én nagyon szeretek vezetni!

Nemcsak vezetni, hanem versenyezni is

Saját autóklubot (Hallássérültek autóklubja) hozott létre a siketeknek. Férjével sokat tettek az ügyességi autóversenyzésnek meghonosításáért a siketek körében. Minden szeptemberben versenyeket szerveztek. Ezenkívül külföldi versenyeken is részt vettek. Marika néni az 1978-as Spanyolországban megnyert ügyességi versenyére a legbüszkébb.

[/fusion_builder_column][fusion_builder_column type=”1_1″ background_position=”left top” background_color=”” border_size=”” border_color=”” border_style=”solid” spacing=”yes” background_image=”” background_repeat=”no-repeat” padding=”” margin_top=”0px” margin_bottom=”0px” class=”” id=”” animation_type=”” animation_speed=”0.3″ animation_direction=”left” hide_on_mobile=”no” center_content=”no” min_height=”none”]

Nemcsak a hallássérültek jogaiért küzdött

Marika néni nemcsak a hallássérültek jogaiért küzdött, hanem a pingpongasztalnál is. 204-szeres olimpiai válogatott asztaliteniszezőként 8 arany, 3 ezüst és 4 bronzérmet akasztottak a nyakába. 1961-ben Magyar Népköztársaság Sportérdemrend arany fokozatát, 2004-ben a Nemzet sportolója díjat, 2016-ban pedig a Magyar Arany Érdemkeresztet is megkapta.

 

A Marika nénivel készült teljes interjút itt elolvashatjátok. 😉

Nektek is van jogsitok? Szerettek vezetni?

 

 

A cikket publikálta: Kajtár Dóri[/fusion_builder_column][/fusion_builder_row][/fusion_builder_container]

Hogyan vegyek hallókészüléket? Segítek!
2017. 07. 23. 20:15
A hallókészülék vásárlás nem könnyű menet. Tudom. Volt idő, amikor én sem szívesen bajlódtam vele, jobban esett bezárkózni, mint megküzdeni az új hangokkal, és kiküzdeni magamnak egy jobb készüléket. Azt sem tudtam, mi a különbség egyes készülékek között, mitől másabb az egyik a másiknál, mitől másabb két márka készüléke. Melyik a jobb? Mik a jogaink? Ebben próbálok meg segíteni.

Mindenképpen csináltass hallásvizsgálatot!

Ha hallásvizsgálat nélkül akarnak rátok sózni egy hallókészüléket, az intő jele annak, hogy nem jó helyen jártok. Hallásgörbe nélkül ugyanis nem tudnak jó készüléket adni nektek, olyat, ami a hallássérüléseteknek megfelelő.

Anyagi szempontból megkülönböztetünk olyan hallásközpontokat, ahol ingyenesen végeznek hallásvizsgálatot, és van olyan hallásközpont , ahol fizetnetek kell érte. Ez is lehet szempont, amikor kiválasztjátok, hol próbáltok hallókészüléket, bár tény és való, hogy a hallókészülék ára borsosabb a hallásvizsgálat áránál.

Ez azonban ne tartson vissza benneteket attól, hogy hallókészüléket váltsatok, hiszen egy jó hallókészülék sokat javít az életminőségeteken. A hallókészüléketektől függ, hogy jól tudjátok-e elvégezni a munkátokat, az segít abban is, hogy a hétköznapokon minél talpraesettebben intézzétek ügyes-bajos dolgaitokat.

Hogyan vásárolhattok hallókészüléket?

Vénnyel és vény nélkül. Noha hatévente a NEAK támogatásával olcsóbban is vásárolhattok hallókészüléket, a hat év lejárata előtt is vehettek hallókészüléket, azonban azt a NEAK nem támogatja, és a teljes árát kell kifizetnetek. Ez akkor fordulhat elő, ha például a választott hallókészüléketek mégsem elég jó, tönkremegy, vagy a segítségével nem tudjátok azt az életminőséget élni, amire vágytok.

Fontos, hogy tisztában legyetek vele hallókészülék váltásnál, vagy amikor úgy érzitek, a hallókészüléketek nem elég jó:

Minden hallókészüléknél van jobb, csak még nem találtátok meg.

Ilyenkor érdemes előre spórolni, költségvetést tervezni, de a tudatos hallókészülék vásárlásról majd egy másik cikkben írok nektek. A lényeg azonban az, hogy a hallókészüléketekre úgy kell gondolni, mint egy nélkülözhetetlen eszközre. Ha nem jó, nem tökéletes, tudnotok kell lecserélni.

Hogyan vegyem igénybe a NEAK támogatást?

Ehhez magyar állampolgárnak kell lennetek, rendelkeznetek kell érvényes TAJ kártyával, és el kell mennetek fül-orr-gégészhez és audiológushoz. Ők állapítják meg, hogy valóban szükségetek van hallókészülékre, és ki is írják vényre a megfelelő hallókészüléket számotokra.

Mennyibe kerül egy hallókészülék?

Jó kérdés, már csak azért is, mert – sajnos – nem minden hallókészüléket támogat a NEAK Ez azért kár, mert nem biztos, hogy a nektek megfelelő hallókészülék rajta lesz a NEAK által támogatott hallókészülékek listáján. Ebből következik, hogy sokan azért nem jutnak igazán jó hallókészülékhez, mert a listára koncentrálnak – a támogatás miatt- , pedig lehet, hogy érdemesebb kicsivel többet fizetni azért, hogy egy jobb hallókészülék legyen a fületekben.

Sajnos a lista nem tartja az iramot a technologógiai fejlődéssel, pedig célszerű lenne, ha minél több típust támogatna, hogy valóban megtalálja mindenki a neki szükséges, legjobb hangélményt nyújtó készüléket.

Azt, hogy melyik készüléket támogatja a NEAK, itt találjátok. Az oldalon láthatjátok, hogy mennyibe kerül a hallókészülék, mennyit vállal át belőle a NEAK, és mennyit kell hozzátennetek nektek. Az, hogy egy készülék árából mennyit fizet meg a NEAK, az készülékenként eltérő.

Ez azért van, mert a hallókészülékeket kategóriákba sorolják, aszerint, hogy az milyen fokú hallássérülés esetén segít. Értelemszerűen egy súlyosan nagyothalló fülére való készülék nem jó egy enyhe fokban hallássérült fülére.

Egy kategórián belül a NEAK a legolcsóbb készülék árához 70%-os támogatást nyújt, és ugyanezt az összeget fizetik ki a kategória legdrágább készülékéért is, valamint a kategória többi készülékéért is.

Hol vegyek hallókészüléket?

Mivel a NEAK minden hallásközpontban ugyanolyan értékben támogat, vagyis az ár mindenhol ugyanaz, ezért ha támogatott készüléket vásároltok, olyan helyre menjetek, ahol úgy érzitek, megkapjátok a minőségi kiszolgálást.

Mit is jelent ez?

  • Türelmesek veletek a hallókészülék beállításakor.
  • Nem veszik félvállról a kéréseiteket
  • Szívesen odaadnak több készüléket is kipróbálásra.
  • Nem mismásolják el a teljes körű hallásvizsgálatot.

Mikor élhetek legközelebb a NEAK támogatással?

A NEAK az egyszeri támogatást egy úgynevezett kihordási időre adja, ami hat év. Hat év után kérhettek ismét támogatást egy új hallókészülékre.

Persze vannak kivételek. Például, ha a hat év alatt olyan mértékben romlik a hallásotok, hogy a meglévő készüléketek nem tudja korrigálni, akkor kérvényezhetitek a támogatást. És persze akkor is lehet kérni, ha például csak az egyik főletekre vettetek készüléket, ám a hat év altt romlani kezd a másik fületek is. A támogatás ugyanis mindkettő fülre külön-külön érvényes.

Szerezhetek hallókészüléket teljesen ingyen?

Igen, abban az esetben, ha rendelkeztek Közgyógyellátási Igazolvánnyal. Ilyen esetben nemcsak, hogy ingyen kaptok készüléket, de az esetleges javításokat is a társadalombiztosítás állja.

A közgyógyellátás szociális alapon igényelhető, és a jogosultság megállapítására való kérelmet a lakóhelye szerinti illetékes jegyzőhöz kell benyújtani. Amennyiben érintett lehettek, érdemes ellátogatnotok a háziorvoshoz, aki majd beutal benneteket a szükséges vizsgálatokra, és segítséget nyújt ahhoz, hogy hol kell benyújtanotok a kérelmet.

(kép via oticon.com)

A cikket írta: Puha Andrea

Lejár a jogosítványod hallássérültként? Akkor van egy jó hírünk!
2017. 04. 25. 20:19

Egy rendeletmódosítás nyomán a siketeknek és nagyothallóknak is elég lesz a szokásos egészségi alkalmassági vizsgálaton részt venni, amennyiben azt a jogosítvány meghosszabbításáért kérik – számolt be az egészségügyi ágazati koordinációs helyettes államtitkár áprílis 25-én, kedden a sajtótájékoztatón.

Ladányi Márta kifejtette: az eddigi gyakorlattal ellentétben a siket és nagyothalló autóvezetőknek a januárban életbe lépett módosítást követően nem kell minden jogosítványhosszabbításkor külön szakorvosi vizsgálatokra és az orvosi rehabilitációs bizottság elé menniük.

Ha a fogyatékkal élő hitelt érdemlően bizonyítani tudja, hogy állapotában változás nem következett be, az orvosnak mérlegelési joga lesz a jövőben, de kötelezően nem kell elrendelni külön a rehabilitációs bizottság vizsgálatát – fejtette ki a helyettes államtitkár.

Hozzátette: az orvosi rehabilitációs szakbizottság előtti megjelenés csak a jogosítvány megszerzésénél kötelező.

Tapolczai Gergely, a Fidesz országgyűlési képviselője a sajtótájékoztatón felidézte, 2009-ig több ezer hallássérült kaphatott jogosítványt, azonban az akkori szocialista vezetésű államtitkárság úgy módosította volna a rendeletet, hogy aki hallássérült, az alkalmatlan a vezetésre. Ennek a rendeletnek a hatályba lépését sikerült felfüggeszteni 2010-ben – mondta.

A képviselő jelezte, hogy a legutóbbi módosítás után „változás állt be az orvosok hozzáállásában”, és egyre nagyobb számban vonják vissza a siketektől és nagyothallóktól a jogosítványt a rehabilitációs vizsgálaton, vagy nem hosszabbítják meg az okmányhoz szükséges egészségügyi alkalmasságot.

Tapolczai Gergely kiemelte, hogy

a hallássérültek semmilyen felmérés szerint sem okoznak vagy szenvednek el több balesetet, mint ép társaik.

A jogosítvány sokak számára a mindennapi életet teszi könnyebbé és ezért üdvözlik a mostani módosítást.

A politikus azt is elmondta, hogy havonta 5-6 panasz érkezik a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetségéhez a gépjárművezetői engedélyhez szükséges egészségi alkalmassági vizsgálattal kapcsolatosan.

Azt is felidézte, hogy Magyarország 1967-ben az első európai országok közé tartozott, ahol engedélyezték a siketek és nagyothallók jogosítványszerzését. Az úttörő ebben a hallássérült Weltner Györgyné Ivánkai Mária* asztaliteniszező volt, akit azóta a nemzet sportolójává választottak.

Magyarországon a népesség öt százaléka vallja magát fogyatékosnak, közülük 71 ezren siketnek és nagyothallónak.**

*Az eredeti, MTI-s – és más médiumok által is átvett – cikkben sajnos tévesen szerepel a név.

**A KSH 2011. évi népszámlálási adatai alapján. A tényleges szám ennél jelentősen magasabb lehet.

(MTI)

A cikket írta: Puha Andrea

Ne higgyetek ennek a kamucikknek! Ez a szer nem gyógyítja a hallássérülést!
2017. 04. 06. 10:34

Muszáj újra billentyűzetet ragadnom a hülyeség ellen, mert úgy láttam, sokan közületek még könnyen a kamu hírek hatása alá kerültök. Nincs ezzel baj, addig, míg úgy olvassátok őket, hogy tisztában vagytok vele, egy sora sem igaz.

Most egy olyan cikket hoztam nektek a magyaroszagom.hu oldalról, ami nem hiteles, és hazugságokat állít. Alább olvashatjátok:

2 csepp ebből a füledbe, és 97%-ban visszanyerheted a hallásod! Még az időseknél is csodákra képes ez a szer!

A hallásproblémák általában az öregedéssel együtt jelentkeznek, de sokakat már fiatalabb korban is érint. Szerencsére létezik kezelés, mellyel 97%-ban visszanyerheted a hallásodat!

A hallásprobléma komolyan befolyásolhatja az előrehaladást, főként a munka terén. Ha folyamatosan arra kérsz másokat, ismételjék meg a mondandójukat, valószínűleg baj van a füleiddel, ez pedig veszélyes is lehet pl. vezetés vagy gyaloglás közben.

Sokféle kezelés elérhető, most egy olyan természetes módszert mutatunk be, ami nagyon egyszerűen csökkenti a tüneteket. A módszerhez egy nagyon közönséges összetevőre van szükség, ami minden háztartásban megtalálható.

A fokhagymát számos betegség ellen használjuk, az egyik legjobb házi fertőzésgátló és immunerősítő.

Hallásprobléma ellen így alkalmazd:

Hozzávalók:

  • 3 gerezd fokhagyma
  • olívaolaj
  • pipetta
  • géz vagy vattadarab

Hámozd meg a fokhagymát, majd mosd le és próbálj meg annyi levet kipréselni belőle, amennyit csak tudsz. Ezt a fokhagyma levet keverd össze olívaolajjal és szívd fel a pipettával. 3-4 cseppet tegyél belőle a füledbe és a hallásod abban a pillanatban visszatér. Dugd be a füledet vattával vagy gézdarabbal, így a keverék a legmélyebben tudja kifejteni hatását a fülben. Az eredménytől le leszel nyűgözve!

Több ponton is sántít a cikk. Hacsak nem a fülzsírtól dugul el a fületek, akkor ez a cseppentgetés egyáltalán nem segít, még fülzsír esetén is egy alapos orvosi fültisztítás a megoldás, nem ez. Fokhagymát a fületekbe csöppenteni maximum akkor jó ötlet, ha vámpírokat szeretnétek levadászni. Házi megoldásként esetleg gyors segítség lehet fülgyulladásra, de mindenképpen forduljatok inkább orvoshoz, ha halláscsökkenést vagy fülfájást észleltek.

Továbbá azt is vegyétek figyelembe, hogy idegi és vezetéses hallássérülést ilyen módszerek NEM gyógyítanak, NEM hozzák vissza a hallást, és főleg NEM 97%-ban!

Kérlek legközelebb alaposan gondoljátok meg, mit olvastok el, mit osztotok meg, és mit hisztek el belőle. Inkább kérdezzetek, informálódjatok, forduljatok szakemberhez a problémátokkal!

 A cikket írta: Puha Andrea

Értse mindenki az Oscar-díjas Mindenkit! - itt a segédszöveg hozzá
2017. 03. 01. 21:51
Gondolom, nem voltam egyedül azzal az érzéssel, hogy csalódottan vettem tudomásul, nincsen feliratos verziója az Oscar-díjas magyar rövidfilmnek. Pedig azt hiszem, mindannyian kíváncsiak vagyunk arra, mi hangzik el a filmben pontosan, hiszen úgy lehetünk igazán büszkék egy magyar alkotásra, ha értjük is, véleményt formálunk róla.
A SINOSZ megtette a szükséges lépéseket a feliratozás felé, ám addig is szeretnélek benneteket egy lépéssel közelebb vinni benneteket az élvezhető film felé. Köszönet érte Verica Babinszkinak, aki legépelte a kedvemért önként a film szövegét!
*
A film elején a gyerekek halkan énekelnek, távolról, egy osztályteremből lehet hallani a kórust.
Az igazgató a szülőknek: … és így hamarabb be fog tudni illeszkedni.
Az igazgató Zsófinak: Na, láttál valami érdekeset?
Zsófi: Nagyon szépen énekelnek.
Igazgató: Hát igen, a kórusunk. Elég híresek vagyunk. Járjuk a fesztiválokat, sorra nyerjük a díjakat. Zsófi anyukája: Be lehet még kerülni?
Igazgató: Hogyne, persze. Mindenkit szívesen látunk a kórusban. Ez az egyik alapelvem.
Igazgató Zsófinak: Szeretsz énekelni?
Felhangzik az ének, gyerekzsivaj hallatszik, becsengetnek az órára. Pakolás, zörgés, leülnek a helyükre.
Egyik kislány Zsófinak: Mi a neved?
Zsófi: Havasi Zsófi.
Másik kislány: Ott hátul a beszélgetést légy szíves fejezd be! Osztály vigyázz!
Felállnak, csikorognak a székek.
Hetes jelent: Jutka néninek tisztelettel jelentem, az osztály létszáma 28…
Jutka néni: 29.
Hetes: 29. Hiányzik (mond két nevet).
Jutka néni: Köszönöm. Üljetek le. Gondolom már észrevettétek, hogy egyel többen vagyunk. Szeretném nektek bemutatni Zsófit.
Zsófinak mondja: Nem kell fölállni, ülj le nyugodtan.
Osztálynak: Hát akkor vegyétek elő a környezetismeret tankönyvet, és nyissátok ki a 42. oldalon. Az ország legnagyobb összefüggő természeti egysége az Alföld, ami az ország keleti részén helyezkedik el. Azután következik a Kisalföld, amiről beszélnünk kell, ami az ország észak-nyugati részén helyezkedik el. Ezek után beszélnünk kell még a…Liza, mit csináltok ott?
Liza: Én? Semmit!
Jutka néni: Tomi, menj csak ki a folyosóra egy ötpercesre! Szóval, a Dunántúli-középhegységről és a Dunántúli-dombságról…. (ír a táblára, lehet hallani a kréta hangját, ahogy ír)
Szünet, gyerekzsivaj Zsófi és Liza köszönnek egymásnak.
Liza: Nagyon szép a karkötőd. Megnézhetem?
Zsófi: Tartsd a kezed.
Liza: Nagyon szép, honnan van?
Zsófi: Anyukám hozta, Bécsből. Szerencsekarkötő. A tiéd is szép.
Liza: Köszi. Olyan, mint egy telefondrót.
Zsófi: Tényleg! (nevet)
Némi gyerekzsivaj után bejön a kórusvezető tanárnő, Erika néni, köszön.
Erika néni: Sziasztok!
Osztály: Csókolom, Erika néni!
Erika néni: Kedves kórus, már csak 10 nap, és itt az országos verseny. De van egy nagy hírem, aki idén megnyeri, elmehet egy külön kórusos utazásra Svédországba (kihangsúlyozza, hogy Svédország, a gyerekek izgatottak lesznek), az Európai Kórusok Fesztiváljára. És mondanom sem kell, az idén is mi fogjuk megnyerni, mert mi vagyunk a legszebb és legjobb kórus az egész országban, ugye?
A gyerekek együtt: Igeen!
Erika néni: Jó. Szóval, most az a fontos, hogy mindenki figyeljen, gyakoroljon, koncentráljon, csinálja a maga dolgát teljes bedobással. Ez most nem babazsúr. Ma átvesszük az egész műsort, és tanulunk valami újat is. Mindenki kész?
Gyerekek: Igeeen!
Erika néni: Az új jövevények is? ….. Akkor beéneklés!
Skáláznak, majd énekelnek egy népdalt.
Erika néni: Köszönöm szépen, mindenki nagyon ügyes volt. Következő próba szerdán, de ezen a héten beiktatunk egy plusz próbát péntekre is, mindenki írja fel. Kössétek fel a gatyátokat! … Tudjátok, mi a szabály! Egy gyerek – egy csoki!
A gyerekek: Viszontlátásra!
Erika néni: Gyere Zsófi, maradjunk egy kicsit, beszélgessünk. Nyitva hagyják a gyerekek az ajtót, utánuk szól: ajtó!
Visszafordul Zsófihoz: Énekeld csak el nekem a Pál Kata Pétert!
Megadja neki a kezdőhangot zongorán, Zsófi elkezdi énekelni.
Erika néni: Jójójó, elég lesz, köszönöm. Na, idefigyelj. A következő próbától azt fogjuk csinálni, hogy nem énekelsz hangosan, csak tátikázol. Tudod, az mit jelent?
Zsófi bizonytalanul: Hmmm. Nem énekelek?
Erika néni: De, a fejedben ugyanúgy énekled a dalt, és mozgatod a szádat a többiekkel együtt meg minden, csak hang nélkül.
Zsófi: De… miért?
Erika néni: Mert még gyakorolnod kell sokat. Nem vagy elég jó. Külön odafigyelek rád, és szólok neked, ha már énekelhetsz. Zsófi! A többieknek ezt nem mondjuk el. Ugye nem akarod, hogy azt gondolják, hogy nem vagy olyan jó, mint ők?
Zsófi: Nem…
Erika néni: Csokit vegyél!
Zsófi kimegy. Nyílik az ajtó.
Liza: Tök jó a cipőd. Megdicsért az Erika néni?
Zsófi: Aha…
Liza: Mindig ezt csinálja, nagyon odafigyel mindenkire. Szerintem ő a legjobb fej az összes tanár közül, nem? Meg a legcsinosabb is. Jutka nénit is szeretem. István bácsit viszont utálom. A régi sulidban is volt kórus?
Zsófi: Csak énekóra volt.
Liza: Én már tavaly év eleje óta benne vagyok és imádom. És apukám (tele van a szája, úgy beszél), aki a rádióban dolgozik, azt mondta, hogy ha ügyes leszek, bekerülhetek a rádiós kórusba, ami a leges legjobb. Nem akarsz eljönni velem a felvételire?
Zsófi: Hááát.
Liza: Miért vagy szomorú?
Zsófi: Nem vagyok.
Liza: És neked ma melyik dal tetszett a legjobban?
Zsófi: Hú, nem tudom. Talán az a kakasos.
Liza: Nagyon jó! Nekem a kedvencem a bikaviadal. Apukám zenéi közül. Meg a rókatánc. Azt ismered? Zsófi: Nem.
Liza: Nem akarsz hozzánk átjönni? Megmutatom.
Zsófi: Nem, nekem most haza kell mennem.
Liza: Hát jó. Akkor szia.
Zsófi: Szia!
Zsófi anyukája: Zsófi, vacsora!
Zsófi: Jövök!
Zsófi halkan énekli a Pál Kata Pétert, egyre halkabban.
Suliban játszanak, mondókáznak, tapsolnak a gyerekek, énekelnek.
Zsófi: Nem megyünk át hozzátok? Megmutathatnád a rókatáncot.
Liza: Miért nem énekeltél ma?
Zsófi: Mi?
Liza: Ma a próbán miért nem énekeltél?
Zsófi: Te vagy a fogó!
Szól a Rókatánc, Zsófi kiabálja, hogy még egyszer, de Liza a fülhallgató miatt nem hallja.
Liza: Jól van, ne kiabálj már, csak vicceltem!
Zsófi dúdolja a Rókatáncot.
Liza: Látod, tudsz te énekelni!
Liza: Zsófi! Most mi van? Zsófi! Miért nem énekeltél ma? De most komolyan? Ha ezt Erika néni észreveszi… És ő mindent hall ám. Nagyon mérges lesz rád. És most… Nem is Erika néni a fontos. Hogy fogunk így nyerni? Mondj már valamit!
Zsófi elhaló hangon: Tudsz… titkot tartani?
Liza: Becsszó!
Zsófi sírós hangon: Azt mondta Erika néni, hogy… (sír)
Kóruson énekelnek.
Erika néni: Álljunk meg! Álljunk meg egy picit! Mi van Liza, elvitte a cica a hangod?
Liza: Nem, Erika néni, kérem!
Erika néni: Akkor megengedi a kisasszony, hogy folytassuk? Az ismétléstől.
Liza: Nem.
Erika néni: Tessék?
Liza: Erika néni, kérem, én már nem szeretnék többet a kórusban énekelni.
Erika néni: Ne butáskodj Liza, pár nap és itt a verseny!
Liza: De ez nem igazság, Erika néni!
Erika néni: Na jó, elég volt!
Liza kiabálva: Tudom, hogy nem tetszik hagyni őket énekelni! Zsófit sem, a Timit sem, a Dettit sem, a Zolit sem, meg még egy csomó mindenkit! Csak így tátognak, mert azt tetszik gondolni, hogy ők nem elég jók. Ez nem igazság, Erika néni!
Erika néni: Az élet nem mindig igazságos, Lizácska! … Liza, nem mész te sehova! Én tudom, hogy te nagyon szereted a kórust. Mi mindnyájan imádjuk, szeretjük csinálni. Szeretünk benne lenni. És itt mindenki nagyon keményen megdolgozik azért, hogy mi legyünk a legjobbak. Még azok is, akik nem énekelnek hangosan. Nem mindenki olyan szerencsés, mint te. Szerinted igazságos lenne, ha csak a szerencsések lehetnének itt? De ha mindenkit hagyunk énekelni, akkor sohasem leszünk a legjobbak. Valaki nem énekel olyan jól, ez az igazság. Én sosem akartam senkit….(hezitál).…megnevezni…ez…nem az ő hibájuk. De tudod mit? Ha akarod, akkor…akkor megtehetjük. Na, gyerekek, akkor kinek mondtam azt, hogy ne énekeljen hangosan? Lehet bátran jelentkezni!
Erika néni szomorúan folytatja: Látod? Ez most mire volt jó? Ha szép csendesen tátikáznak, akkor megnyerjük a versenyeket. És a te szép hangod is hallatszik majd. És elmehetünk egy csomó tök jó helyre. Svédországba. És mindenki elmondhatja, hogy az ország legjobb kórusában énekel. Az igazságos lenne, ha valaki csak úgy gondolhatna egyet, és megfoszthatná a többieket ezektől a jó dolgoktól? Pont te, akinek ilyen szép hangja van. Szerintem nem lenne igazságos. Ha ezek után bárki szeretne kilépni a kórusból, akkor tessék. El lehet menni. Az igazgató úr biztos nem fog örülni, és a szüleitek is nagyon szomorúak lesznek, de… felőlem el lehet menni (sóhajt). Senki? Akkor mindenki az elejétől!
Zsófi: Gyere! Mutatok egy helyet.
Liza: Ez nem igazság! Pukkadjon meg! Mindenkinek kéne énekelni.
Zsófi: Asszem van egy ötletem.
Szünet van, tapsolnak ritmusra a gyerekek.
Erika néni: Akkor indulás! Vár lent a busz! A versenyen egy lány énekel egy népdalt egy másik suliból, utána tapsolnak.
A konferáló: Köszönjük szépen ezt a szép dalt Kovács Sárinak, köszöntöm nagy szeretettel a Virág Utcai Általános Iskola kórusát. Vezényel Tolnai Erika tanárnő. (taps)
Erika néni: Igyekezz, igyekezz! Zárd fel a sort! Fejeket a közökbe!
A gyerekek hang nélkül, tátogva énekelnek egytől egyig. Közben Erika néni suttog, hogy énekeljenek.
Erika néni: Hangosan! Hangosabban! Mindenki hangosan! (sóhajt) Semmi gond. Ezt nem csinálhatjátok. Hangosan énekeljetek! (közben a közönség morajlik)
Erika néni suttog a gyerekeknek: Énekeljetek! Nem halljátok? Hangosan, mindenki, énekeljen mindenki!…Ezt nem hiszem el! Rohadékok!
És kimegy.
Liza elkezd énekelni egyedül, aztán felhangzik a zongora és mindenki csatlakozik az énekhez.
Vége!
A cikket szerkesztette: Puha Andrea

Keresés

Kövess minket