Suli

Szinte mindenki találkozott már TED előadással. De vajon hallássérültek is mernek nyilvános beszédet tartani? Igen! Hoztam nektek 7 bátor előadót, akik a hallássérülésükről, kihívásokról és megoldásokról meséltek.

Már 37 éve szervezték az első TED konferenciát. Egyszeri eseménynek indult, de egyre nagyobb igény lett rá. Napjainkra igen népszerűvé váltak ezek a 18 percnél rövidebb, de annál inspirálóbb beszédek. A konferenciákat a kaliforniai Montereyben tartották, az előadások témái a nevükhöz(Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakoztatás, dizájn) kapcsolódtak. Azóta létrehozták a TEDx-et, amelyek -néhány feltétel betartásával- bárki által megszervezhető, önálló TED-események. Így a legkülönbözőbb témákkal ismerkedhet meg a hallgatóság.

(A videók feliratosak, automatikus fordításnál a magyar nyelvet is ki lehet választani.)

#1 ANGELA IRWIN – Amit a hallásom elvesztése és visszaszerzése tanított az inklúzióról (What Losing My Hearing and Getting it Back Taught Me About Inclusion)

Angela Britton melletti tanyán nőtt fel Angliában. Amerikában szerezte meg a szociológia és pszichológia alapdiplomáját a Northern State University-n, a mestert pedig Denverben. Életvezetési tanácsadóként dolgozik, megalapította a Joyful Life Solutions. Jelenleg Dél-Franciaországban vezeti vállalkozását. Célja, hogy segítse azokat a nőket, akik elvesztették az önbizalmukat.

Hallását 7 évesen kezdte elveszíteni, ami 15 év alatt folyamatosan romlott. Egyszer látta anyukáját sírni, nagyon rosszul esett neki, mert nem akart csalódást okozni. 22 évesen műtötték meg, először a jobb, majd a bal fülére kapott cochleáris implantátumot.

Olyan érzés volt számára, mintha második esélyt kapott volna az életre.

Ha kíváncsi vagy milyen párhuzam lehet a hallásvesztés és a Kintsugi edények között, akkor mindenképp nézd meg.

#2 LINNAEA MALLETTE – Hallásvesztés CPR – A kapcsolat életben tartása (Hearing Loss CPR -Keeping the Connection Alive)

Linnaea jogosan kapta meg az „Oticon Focus on People” díjat, amelyet azok kapnak, akik szembeszállnak a nagyothalló sztereotípiákkal. Bár nyugdíjas, mégis nagyon aktív. Előadásokat tart, könyveket ír, fotózik,  blogot  vezet, és YouTube csatornája is van. Négy szenvedélye a hallássérülés, a nehézségek leküzdése, a nyilvános beszéd és a macskák.

Mit jelent a CPR? Milyen félreértésekbe keveredett a hallásvesztése miatt? Kiderül a 2017-ben tartott előadásából.

#3 RACHEL KOLB – Siketként a halló világban

Siketként született, 18 évig tanult beszélni. Most angol szakos és író szeretne lenni. Az új-mexikói lányt akcentusa miatt sokszor angol, ausztrál vagy skandináv származásúnak szokták hinni. Egyik fülében hallókészülékkel, másikban implantátummal, integráltan tanult. Szájról olvas és a jelnyelvet is használja. Nagyon szeret lovagolni, írni és olvasni. Egy csomó olyan dolog, amiről elsőre azt gondolják az emberek, hogy a hallássérülteknek nem megy…

Egyszer, amikor nem jelnyelvi tolmáccsal adott elő az osztályban, a tanára azt mondta, hogy soha többet nem kellene csoport előtt beszélnie, mert az nem fair a többiekkel szemben.

Szerencsére nem hallgatott rá, így kitartásának, bátorságának és a TedXStanfordnak köszönhetően hozzánk is eljuthatott az üzenete.

#4 HEATHER ARTINIAN – Nem a hallók vagy a siketek világa (Not the hearing or Deaf world)

Ismerős valahonnan a neve? Heather szerepelt az Oscar-díjra jelölt Hang és düh: kommunikációs háború című dokumentumfilmben. A film bemutatta a családjának a siket és halló tagjait, közben pedig azt a kérdést boncolgatta, hogy kapjon-e az 5 éves lány implantátumot. A film végére úgy dönt, hogy nem szeretne, de később, 10 évesen mégis bevállalja a műtétet. 2018-ban végzett a Harvardon, jogi diplomát szerezve, jelenleg ügyvédként dolgozik.

A 2013-as Ted-es előadásában többek között arről is mesél, hogyan él a siketek és a hallók világában, illetve, hogy létezik-e a két világot összekötő híd.

#5 STEPHEN O’KEEFE – Hogyan hallgassunk jobban – tippek egy siket sráctól

A hallássérült előadó, humorista két diplomát is szerzett, és Észak-Amerika első hallássérült ügyvédei közé tartozik.

Orvosai azt mondták, hogy soha nem fog tudni megtanulni, vannak beszédhibái, mégis nyert már stand-up comedy versenyen.

Szereti a kihívásokat és le akarta győzni a nyilvános beszédtől való félelmet.

Elég jól sikerült neki. Felesége nem ismer olyan embert, aki jobban hall, mint ő. Ebben a Ted X előadásban megtanítja a hallókat hallani. Életéről dokumentumfilm is készült. Ha jobban megismernéd, akkor ajánlom a blogját.

#6 REBEKA KNILL – Hogyan változott meg a siketek élete a technológiának köszönhetően? (How technology has changed what it’s like to be deaf?)

Rebeka író, üzleti tanácsadó és félig kiborg, a cochleáris implantátuma miatt. Hatéves korában kezdett írni az apja kézi írógépével. Hamar megszerette az elektronikát, mert hatékonyabban látta el a feladatokat. Első hallássegítő eszköze egy ébresztőóra volt, melynek működését Rebeka úgy írja le, hogy úgy rázza az ágyat, mintha egy forgalmas utca közepén ébredne fel, mielőtt egy Hummer elgázolja. A technológia iránti szeretete továbbra is tart. Jelenleg a siketségről és a technológiáról szóló könyvén dolgozik, amely egy valós bionikus világban játszódik.

 #7 CONNOR SULLIVAN – A hallás útja (A Journey of Hearing)

Hallássérüléssel született, fiatal felnőttkorára teljesen megsiketült, így implantátumot kapott. Audiológusnak tanul, az Oklahoma Egyetem doktorandusz hallgatóként. Kutatásokat végez és tudásával, saját tapasztalataival kiegészítve segít a sorstársainak. Érdemes megnézni a lelkes, optimista fiatal laza, de szakmai előadását.

Kajtár Dóri

A kiemelt kép forrása: www.unsplash.com

Ezzel az írással nem egy márka mellett szeretném letenni a voksomat, mert nagyon szubjektív, hogy kinek mi a jó. Viszont nekem annyira bevált, hogy szeretettem volna megosztani Veletek a tapasztalataimat. (#nemreklám #nemszponzorálttartalom A terméket megvásároltam és egy hónap használat után nagyon jó befektetésnek tűnik. 🙂 )

Beszámoltam már róla, hogy az egyetem számomra idén nagyon nehezen indult. A maszkok nagyon ellehetetlenítették a kommunikációt, az interaktív részvételt az órákon. Ennek orvoslására az egyetem felajánlotta a Roger Table Mic eszköz használatát, hogy halljak az órákon. Adódott azonban egy kis probléma, ugyanis a ReSound hallókészülékem önmagában nem kompatibilis a Phonak eszközeivel, de a ReSound Multi Mic-kel legyőzhető ez az akadály. Érkezik majd hozzám egy a Multi Mic mikrofon aljába csatlakoztatható Roger vevő, amivel tudom majd venni a Roger mikrofonok jelét. Erről majd beszámolok, ha oda eljutunk, de addig hadd meséljem el a tapasztalataimat a ReSound Multi mikrofonnal.

Bár többször ajánlották már, de eddig nem éreztem szükségesnek, most azonban eljött az idő, hogy beszerezzem. (Az ára 62 ezer forint, de elvileg sokáig bírja.) Közben sajnos a második hullám miatt az egyetemek átálltak teljesen az online oktatásra, de a mikrofon nem porosodik a polcon, hanem folyamatosan használatban van, mert elképesztő mi-mindenre jó.

Hogyan működik? 

A hallókészüléket össze lehet párosítani a mikrofonnal, és a ReSound Smart alkalmazáson keresztül a beállításokhoz mi magunk is hozzáférünk. 4 funkciója van, de én most csak kettőről tudok nyilatkozni, mert még csak ezeket használtam. A mikrofon feltöltött állapotban 10 órát is kibír, így nem kell attól félni, hogy az utolsó órán le fog merülni. Lehet szabályozni a hangerőt is, így saját igényünknek megfelelően halkíthatunk/hangosíthatunk rajta.

Beszélgetés maszkban

Az elmúlt egy hónapban mindenhova magammal vittem és teszteltem tényleg olyan jó-e, mint amilyen ódákat zengenek róla. A legnagyobb meglepetés az ügyintézéskor ért.

Én még ügyintézőt ennyire jól  nem értettem,

mint a Multi Mic mikrofon funkciójával. Ráadásul egy maszk és egy plexi fal is volt köztünk, ennek ellenére mindent nagyon jól hallottam. De nemcsak ügyintézéskor, hanem barátokkal, ismerősökkel való találkozásokkor is jól jött, mert a maszkoktól nem tudok szájról olvasni, és hiába szoktam már meg a hangjukat, maszkban nagyon idegen volt.

A mikrofon felcsíptethető, így közvetlenül a hallókészülékünkbe jön a hang.

Fantasztikus érzés maszkos embert tökéletesen érteni!

Filmnézés társaságban

A bluetoothos hallókészülékem miatt rászoktam arra, hogy egyedül nézzek filmeket. De most újra kipróbáltam társaságban, a mikrofon funkcióval és nem bántam meg. A laptop, tévé hangszórójához tettem a mikrofont és mintha a fülem mellett szólt volna a film.

Nagyon durván tiszták a hangok, mintha egy új hallókészülékem lenne.

Amit még nem sikerült jól beállítanom, hogy filmnézés közben a barátaimat is halljam. Az alkalmazásban van lehetőség állítani a környezet és a mikrofon hangerejét, de valahogy egyszerre a kettő nekem még nem tökéletes. (Ha erre van tippetek, akkor örömmel veszem!)

Online órákon való részvétel

A mikrofont azért vettem, hogy a tanulmányaimban segítsen. Bár a kontakt órák szünetelnek, de egy jack kábellel máris ott vagyok a hallókészülékemmel az online óráimon. Eddig telefonról vettem részt az órákon, amivel sokkal jobban hallottam, mint „szabad füllel”, de nehéz volt egyszerre nézni az előadást és a különböző feladatokat el is végezni. A telefonom sokszor lefagyott, ledobott a rendszer, arról nem is beszélve, ha még kamerával is be kellett jelentkezni.

A mikrofonnal sokkal magabiztosabban veszek részt az órákon, és laptoppal sokkal kényelmesebb is. Tudom követni a prezentációt. Ha videót nézünk, arról sem maradok le. Nem izgulok, hogy a telefonom mikor adja meg magát, nem szakadozik annyira.

Én lassan veszem rá magam, hogy ezeket a technikai újításokat kipróbáljam, pedig már 10 éve is ajánlottak hasonlókat. De amint beadom a derekamat, mindig sajnálom, hogy miért nem vágtam bele korábban.

ReSoundosok, ti is használjátok a MultiMic-et? Milyen tapasztalataitok vannak? És nektek, akiknek más márkájú hallókészüléketek van, használtok valamilyen kütyüt, ami megkönnyebbíti a hétköznapotokat?

Kajtár Dóri

Mit csinál egy bejegyzett nővér, diplomás ápoló? Hogyan lehet ápolónővé válni nagyothallóként? Milyen nehézségekkel kell megküzdeni? Mindezekre a kérdésekre választ kaphatunk Camilla Mattjustól, aki nagyothallóként dolgozik az egészségügyben, már 8 éve. Az interjút Irina Ivanova készítette és eredeti nyelven a Hear2stay facebook oldalán olvashatjátok!

Irina: Nővérként dolgozol. Mikor álmodtad meg, hogy orvosi csapatban dolgozz?

Camilla: Igen, 2012. december óta bejegyzett nővérként dolgozom. Már fiatal korom óta ez az álmom. Édesapám szerint már gyerekként mondtam, hogy orvosi területen szeretnék dolgozni.

A tévében volt néhány reklám, amelyek bemutatták hogyan dolgoznak a nővérek humanitárius segélymunkásokként a katasztrófák által érintett helyeken és akkor mondtam neki, hogy amikor nagy leszek én is ott fogok dolgozni.

Szóval mindig is úgy éreztem, hogy segíteni akarok az embereknek, és valami olyat csinálni, ami fontos. A középiskola befejezése után az egyetemen ápolói szakra jelentkeztem. A  svéd (az anyanyelvem) nyelvű szakon kívül az angol nyelvűt is felvettem, mivel az volt a célom, hogy egy nap majd külföldön dolgozzak és segíthessek a sebesülteken. a katasztrófa által sújtott helyeken

Irina: Melyek az ápolóvá válás feltételei Finnországban?

Camilla: Ahhoz, hogy Finnországban bejegyzett ápolónő lehessen valaki, először is rendelkezni kell szakmai diplomával vagy legalább érettségivel, hogy bármilyen ápolói diploma-programra jelentkezhessen. Az ápolói képzés kb. 3,5 évig tart és a program befejezése után a finn hatóságoktól kell engedélyt kérni, hogy bejegyzett ápolóként dolgozhassunk. Miután elkezdünk dolgozni, akkor is le kell még tenni néhány vizsgát annak érdekében, hogy gyógyszereket, fájdalomcsillapítókat, gyermekeknek való gyógyszereket és intravénás folyadékokat adhassunk be. Ezeket a vizsgákat 5 évente meg kell újítani, hogy megbizonyosodjanak arról, hogy a képességeink korszerűek-e.

Irina: Nehéz volt a munkádhoz szükséges képességeket elsajátítani?

Camilla: Nem mondanám, hogy nehéz volt megszerezni a hivatásomhoz szükséges képességeket. Nem nehezebb, mint másoknak. Sokszor észrevettem, hogy nekem könnyebb volt a betegekkel való munka, tekintettel arra, hogy nagyon jól olvasok a testbeszédből és szájról is.

A nehézségeim főleg a finn nyelvvel kapcsolatosan adódtak -például amikor a gyakorlatomat végeztem és találkoztam a mentoraimmal, aki csak finnül beszéltek- mivel a svéd az anyanyelvem és a finn nyelvet nem igazán hallom.

A svéd nyelv pedig a finn lakosság csupán 5% -ának anyanyelve. Leginkább ezzel gyűlt meg a bajom.

Irina: Nehezen kaptál munkát? Találkoztál sztereotípiákkal vagy diszkriminációval nagyothalló ápolóként?

Camilla: Azt kell mondjam, hogy számomra nem volt nehéz ápolóként munkát szerezni. Először is, mert hiány van az ápolókból, másodsorban elég jó híre van annak az ápolói képzés programnak, amelyben részt vettem. Illetve azért sem volt nehéz, mert nagyon társasági személy vagyok és az interjúm jól sikerült. Nagyon nyitott voltam és bár a finn nyelvtudásom nem volt a legjobb, de elég gyorsan tanulok, és keményen dolgozom. Azt is megemlítettem nekik, hogy beszélek svédül és angolul. Mindkét nyelv ismerete szükséges a kórházban. Ezenkívül a kezdetektől mondtam nekik, hogy hallásvesztésem van, ami nem korlátoz engem addig, amíg az emberek megértőek, és örülnék, ha a felettesem tájékoztathatná az egységek főápolóit, így jobban meg tudnak érteni.

Nem mondanám, hogy  sok diszkriminációval találkoztam, mint nagyothalló ápoló. Természetesen voltak ilyan helyzetek, különösen amikor egy finn kórházban új nővérként töltöttem első évemet. Akkor még az emberek nem ismertek jól, és nem is értették, hogy a fő problémám az, hogy nem hallom a finn nyelvet. Az első évben nagyon bizonytalan is voltam, és nem mondtam semmit, csak ha kellett. De egyszercsak magabiztossá váltam, és ha rosszul bántak velem, mint például olyan megjegyzéseket tettek, hogy: „meg tudsz te érteni valamit? ” akkor visszaválaszoltam nekik, hogy „Igen, valószínűleg megértem, ha hallanám, amit mondasz”.

Találkoztam sok olyan emberrel, akik elküldtek, amikor azt mondtam, hogy nem hallom őket. Vagy találkoztam olyan emberekkel is, akik nem tudják, hogyan kell beszélgetni nagyothalló emberekkel. Egyszer egy ápolónak segítenie kellett volna az eligazításban, de nem hallottam őt. Finnül beszélt, és nagyon alacsony hangszíne volt. Egyszer támadt egy ötlete, miszerint, ha a fülembe kiabál, akkor hallani fogom, amit mond. Amikor ezt megcsinálta, nagyon fájt a fülem. Elmondtam neki, hogy csak bizonyosodjon meg arról, hogy tudok-e a szájáról olvasni. Az esetet elmeséltem a főnökömnek is. Egyébként nem azt mondanám, hogy a hallásvesztésem miatt szembesültem diszkriminációval, svédül beszélő finnként több diszkriminációval szembesültem, mivel Finnországban kisebbségben vagyunk.

Irina: Jelenleg hol dolgozol? Mesélsz nekünk arról, hogy milyen feladataid vannak ápolóként?

Camilla: Ahol most dolgozom, az egy kicsit bonyolult. Az elmúlt 6 évben egy kórházban dolgoztam belső helyettes ápolóként. Alapvetően a gyermek osztályon. De aztán 2 sebészeti osztályon, 3 belgyógyászati ​​osztályon, illetve sürgősségi, intenzív osztályon és onkológiai ambulancián is dolgoztam. A rendszer műszakokban működik. Amikor dolgoznom kellett (reggel vagy este), odamentem abba a kórterembe, ahol szükségük volt rám. Nagyon változatos munka volt, nem volt két egyforma napom. Aztán elköltöztem egy másik városba, így egy ideig az idősek gondozásában dolgoztam. Aztán újra költöztem és körülbelül 8 hónapig az intenzív osztályon dolgoztam.

Jelenleg az egyetemen dolgozom kutatóként egy projekten és előadóként.

De még némi extra munkát csinálok bejegyzett ápolóként is. Szoktam menni Norvégiába dolgozni. Nagyon gyakori, hogy a finn nővérek norvég engedélyt kérnek, majd egy személyzeti ügynökség útján Norvégiába mennek, mivel Norvégiában jobban fizetnek (és Norvégiában nagy az ápoló hiány ). Tehát időnként helyettes ápolóként dolgozom Norvégiában. Ezen a nyáron három küldetésem van Norvégiában, három különböző kórházban. Ezenkívül befejeztem egy képzést is, hogy humanitárius segélyként vagy nemzetközi küldöttként dolgozzunk a finn Vöröskeresztnél, tehát folyamatosan készen állok arra, ha hívást vagy üzenetet kapok, hogy 48 órán belül elutazzam egy olyan területre, ahol természeti katasztrófa történt.

A kérdésedre visszatérve, nagyon sok feladata van az ápolóknak. Például, tudnom kell, hogy mely betegekért vagyok felelős. Minden műszakot azzal kezdünk, hogy olvasunk a betegekről és a rájuk vonatkozó ismereteinket felfrissítjük. Megkapjuk az előző műszak ápolóinak riportjait, jelentéseit. A betegek számára gyógyszereket adunk, tehát ismernünk kell a gyógyszereket, a mellékhatásait. Különféle vizsgálatokhoz találkozót foglalok. Kezelem a sebeket, ellenőrzöm a test tüneteit, a keringési rendszert. Felveszem és hazaengedem a betegeket. Tájékoztatom őket, melyek azok a jelek, amelyekből észrevehetik, hogy javul vagy romlik az állapotuk. Bizonyos esetekben, például allergiás reakciónál (pl. kemoterápiás kezelések) gyorsan kell reagálni és meg kell kezdeni a kezelést. Vérkészítményeket adok a betegeknek. És nem utolsó sorban meghallgatom betegeket.

Ez a munkám legszebb része. Szerencsés vagyok, hogy az évek alatt oly sok gyönyörű történetet osztottak meg a páciensek az életükről. Sok betegem emlékét őrzöm a memóriámban, és ők formáltak azzá, aki ma vagyok.

De az egyik legfontosabb feladat nővérként a hallgatás. Sok beteg mondja nekem: Ön olyan jó hallgató (és nekem van hallássérülésem). De azt hiszem, ez is azért van, mert nagyothalló ápolóként nagy figyelmet fordítok, amikor a betegeim beszélnek, rájuk nézek, olvasok a testbeszédükről. Megölelem őket, amikor szükségük van rá, és néha csak arra van szükségük, hogy valaki csak üljön melléjük és beszélgessenek.

Irina: A hallásod akadályozott a tanulmányaidban vagy a munkádban? Hogyan kezelted? Mit csináltál, amikor észrevetted, hogy nem érted az oktató óráját?

Camilla: Amikor tanultam, néhány tanárt nehezen hallottam. De használtam FM-rendszert, hogy halljak. Előre megkaptam az előadási jegyzeteket is, hogy megnézhessem, miről fogunk beszélni. Sajnos csak mikor idősebb lettem, jöttem rá, hogy kérnem kellett volna, hogy vegyék figyelembe a hallásvesztésemet. Általában mindig arra törekszem, hogy az osztálytermen belül olyan helyre üljek, hogy a lehető legjobban halljak. És mindig kérdeztem, ha egy szót nem kaptam el, és észreveszem, hogy nem értettem meg, amit mondtak.

A munkahelyemen észrevettem, hogy egyes egységekben nem hallom a csengő hangját, amikor csengenek, de kollégáim tudnak erről, így mindig tájékoztattak, amikor a beteg megnyomta a csengőt. Nehézségeim közé tartozik, amikor telefonon kell beszélni, de mivel kollégáim erről is tudnak róla, nem nagy ügy. Ha át kell adnom nekik a telefont, akkor cserébe én is segítek az ő feladataikban.

Irina: Mit tanácsolnál azoknak a nagyothalló fiataloknak, akiknek az a vágyuk, hogy orvosi területen vagy ápolóként dolgozhassanak? Van valami speciális dolog, amivel számolnia kell a nagyothalló személyeknek?

Camilla:

Nem gondolnám, hogy szükségszerű, hogy a hallásvesztés korlátozzon minket. Amennyiben korlátoz, fel kell ismerni, hogy mik a korlátok és hogyan tudom azt megkerülni.

Például én először sürgősségi ápoló szerettem volna lenni és mentőállomáson akartam dolgozni. De gondolkodtam rajta, és rájöttem, hogy sokat küzdenék annak érdekében, hogy halljam a rádiókat, amelyeket a kommunikáció során használnak. Tehát általános ápoló lettem, aki műtéteknél is segít. Hogy úgy mondjam, ott dolgozhatok, ahol „történnek a dolgok”. Természetesen dönthettem volna úgy, hogy mentőknél dolgozzak, de először a betegre kell gondolnom. Kész vagyok-e vállalni azt a kockázatot, hogy nem hallom pontosan, amikor kommunikálok pl. orvosokkal rádión keresztül, vészhelyzetben? Nem, én nem. Meg kell értenem a saját hallásomat és a korlátaimat, hogy azt csináljam, amit tudok, azzal amim van.

Ha orvosi területen szeretnél dolgozni, fel kell készülj arra, hogy mindig zaj fog körülvenni. A  csengő hangja, csengenek a telefonok, sípolnak a monitorok, az ajtók, szekrények kinyílnak és záródnak… stb. Nagyon sok a zaj van a háttérben, ugyanakkor gyorsan kell gondolkodni és cselekedni. Tehát, ha tudod, hogy sokat küzdesz a háttérzajjal, az orvosi terület kihívást jelenthet, de nem lehetetlent. Érdemes gondolkodni, hogy milyen egységben szeretnél dolgozni bejegyzett nővérként. Az ambulancia lehet a legmegfelelőbb, például ott is vannak zajok, de nem ugyanúgy, mint egy 24 órás nyitott osztályon. De dönthetsz úgy is, hogy nem sürgősségi munkát végzel, hanem a műtéti osztályon. Azt hiszem, hogy az egyetlen módja annak, hogy megtudjuk, ha kipróbáljuk.

Jobb kipróbálni, mint megbánni, hogy soha nem tetted meg.

Borítókép: Pexels

Bár manapság egyre többen átmennek YouTube-ra, vagy a közösségi csatornákra, de a blogolás ugyanúgy trendi maradt. Ráadásul, én és Viki egy városban élünk, mégis talán sosem ismerhettük volna meg egymást, ha nem blogol. 🙂 Beszélgettünk a blogolásról, a hallássérüléséről és mindenről IS. Ha eddig nem láttátok volna, akkor az interjú után mindenképp lessetek be világába! 😉

Ismerjétek meg Mizsik Viktóriát, blogger nevén Miliát. 💛

Szerintem mindenki életére kihat az, ha egyik napról a másikra közlik vele, hogy amit eddig ő egésznek hitt, az valójában egy fél.

Ez egyébként roppantul hiányzik szerintem a tantervből – nem csak a hallássérülteket, de a gyengénlátókat, a vakokat, bármilyen más fogyatékosság élő személyeket is jó lenne, ha bevonnának abba, hogy mesélhessenek, a gyerekek pedig kérdezhessenek és ezáltal ne a csúfolódáson, a kirekesztésen legyen a hangsúly hanem az összefogáson, az elfogadáson, a segítségnyújtáson.

Én nagyon sokáig ezt szégyelltem azt, hogy hallássérült vagyok – sok más dologért is százféle címke ragad az emberre az élete során és senki nem szeretne újfajta címkéket kapni. A középiskola alatt, ahol egyébként szembemenve az ajánlásokkal és hallókkal tanultam együtt nem ért olyan atrocitást szerencsére, ami a hallásomra vonatkozott. Voltak kényelmetlen helyzetek, amik szerintem csak számomra voltak kínosak, de utólag az ember természetesen máshogy látja. A tinédzserkor amúgy is egy érzelmi libikóka.

Végül egyszer csak elfogadtam, az életem része lett és már nem volt akkora gond, hogy hallókészüléket viselek, és az akkori barátom is nagyon sokat tett, hogy elfogadjam önmagam.

A suliban, gimiben hogyan illeszkedtél be?

Művészetis gimibe jártam, így szerintem a beilleszkedés egyetlen percig nem volt gond mivel egy nyelvet beszéltünk : a rajzolás, az önkifejezés és az alkotás nyelvét. Szerencsésnek érzem magam, hogy majd’ 10 év elteltével is vannak még gimnáziumi barátaim, tehát számukra sem volt gond, hogy én másként hallok, mint ők. Ez általánosságban elmondható a mostani baráti körömre is – aki nem tudja elfogadni azt, hogy valaki más – az valószínűleg velem sem barátkozik és én sem vele.

így jött a kommunikáció szak, főként azért, mert az írás elég régóta az életem része és erősségemnek is tartom.

A mai világgal az a gond, hogy sok a mellédumálás, nem merünk kimondani és megfogalmazni dolgokat, ahogy jó magam sem tudtam sokszor így evidenssé vált, hogy tegyek ezért.

Az interjúk amelyeket készítek nagyon színesek – úgy vélem, hogy annyi tehetséges ember van, sokan még kezdők, még épp bontogatják a szárnyaikat és nekik is szükségük van arra, hogy legyen hely, ahol meghallják őket. Minden mű mögött ugye ott az alkotó – de az alkotónak van hangja, véleménye, meglátása, rengeteg célja és terve is – ezeket pedig szerintem érdemes megosztani, sőt. Nemcsak a smink vagy a divat világa vonz – bár szakmámból adódóan divattervező is vagyok – hanem tulajdonképpen minden.

Azon vagyok, hogy minél több dolgot ismerjek meg, nyitottan befogadóan álljak a különböző témákhoz és szerintem az alap intelligencia részét képezi, hogy tájékozódunk a világról nap mint nap.

A tudás az, amit nem vehetnek el tőlünk – ezáltal megéri gyarapítani és nekem ez a hitvallásom leginkább. Minél több információt, tudást adunk magunknak, annál színesebb palettát képezünk önmagunkból – ez fontos. Nem lehet minden csak fekete és fehér – persze ez lenne a legegyszerűbb. Hiszem, hogy lehet okosan vitatkozni, véleményt cserélni. Bár szeretünk, de nem kellene címkék alapján ítélni. Én összességében erre törekszem, amikor írok vagy épp interjút készítek.

Napjainkban egyre divatosabb vlogolni, youtubozni, IGTV (instagram tévé)-ni. Szerinted miért jó /jobb mégis blogolni, vagy inkább a blognál maradni? 

Számomra jobb blogolni, mert részletesebben ki lehet fejteni a mondandónkat, meg nem szeretek kamera előtt beszélni. Szerintem mindenki számára megvan az a pillanat, amikor belezavarodik a saját mondandójába és ez eléggé kínos tud lenni, főleg élő felvételek esetében, én ezeket szeretem elkerülni. Ahhoz kell egy jó nagy adagnyi rutin, hogy valaki végigtudjon mondani egy szép vonalvezetésű témát bakizás nélkül 🙂 Én a blogolást jobban kedvelem, de mindkét oldalon ott van a pro és a kontra. Egy vlogolás alkalmával 4-5 percbe összetudunk foglalni egy 2-3 órás beszélgetést, ami csábítóbb, hiszen „csak” hallgatni kell, mintha ezt végig kellene olvasni. Hátránya, hogy aki nagyothalló annak nem feltétlenül készítenek feliratot, nem érthető a hang stb. ekkor praktikusabb egy blogcikk elolvasása a témában.

Mi az álmod? Milyen terveid vannak jövőre nézve?

Különcnek lenni nem olyan egyszerű, mint ahogy gondolnánk. A többséggel együtt menni, beolvadni a környezetbe sokkal kényelmesebb. Főleg, ha az ember fia/ lánya hallássérült és amúgy is olyan stresszes feladatot teljesít, mint az államvizsga. Van, hogy a könnyebb utat választanánk, de álljunk ki a jogainkért! A kezdeti nehézségek után, hosszútávon mindenképp jobban fogunk boldogulni.  A következő sorokban az államvizsgámmal kapcsolatos személyes történetemet mesélem el Nektek. 🥰

A héten túléltem a „második” szakdolgozat védésem. Mivel az előző felsőfokú szakképzésen készült, ott „csak” 30 oldalt kellett írni, ezért azt záródolgozatnak szokták hívni. Ilyen szempontból az első igazi szakdolgozatomat kellett idén megvédenem.

De a koronavírus-járvány kicsit közbeszólt, szóval  nemcsak az első normális, hanem az első online-szakdolgozat védésemet vártam hónapokig izgatottan.

Míg nem volt a karantén, örültem, hogy már tudom hogyan zajlik a védés. Elkészítem a bemutató előadásomat, és valahogy csak előadom, hisz úgyis én írtam, csak tudok válaszolni a kérdésekre. Gondoltam magamban és nyugodtan vártam, hogy végre meglesz az a diploma. Ugye a biztonság érzés nekünk nagyon fontos. 😀

Március közepén bejelentették az online órákat és reménykedtem, hogy az államvizsga azért már személyesen lesz megtartva. Mikor azonban a szóbeli érettségiket is eltörölték, már meg se lepett, hogy az államvizsgák is ZOOM-on keresztül fognak lezajlani. Valahogy próbáltam felfogni a helyzetet és nyugtattam magam, hogy „jó lesz Dóri, túléled”.

De, csak fel-feltörtek azok az emlékek, mikor az online órákon nem bírta a telefonom a kapcsolatot egyszerre a hallókészülékemmel és a mikrofonnal. Vagy szuperül hallottam és láttam a többieket, de ők nem hallottak engem. Vagy én nem, és ők jól hallottak engem. Rengeteg kérdés zakatolt az agyamban: „Mi lesz, ha pont most, ezalatt a negyedóra alatt nem lesz jó a hang. Hogyan fogom egyszerre több bizottsági tag kameraképét is figyelni, ha kell szájról olvasni és emellett a saját prezentációmra is koncentrálni?”

Egyre frusztráltabb lettem, nagyon kiszolgáltatva éreztem magam.

Több hétig hezitáltam, hogy éljek-e a jogaimmal vagy sem. (Lentebb kifejtem mi tartott vissza, de annyit előjáróban elmondhatok, hogy nem az, hogy ciki! 😉 ) Végül úgy döntöttem, csak megpróbálom megtudni, van-e valamilyen lehetőség arra, hogy „biztonságban legyek”.

Ha élesben nem hallok jól, akkor már furcsán jön ki a magyarázkodás, hogy „elnézést, hallássérült vagyok”.  Felkerestem tehát az egyetemünk mentálhigiénés és esélyegyenlőségi központját és ők elmondták, hogy a vizsgáztatókat kell megkeresni, rájuk hivatkozva. Több e-mail váltás után megérkezett a dékánhelyettes üzenete: engedélyezve van, hogy személyesen adjam elő a védésemet.

A hír elolvasásakor az egyik szemem sírt, a másik nevetett!

Azt el kell mondjam, – mert sajnos vannak, akik rosszindulatúak és azt hiszik, mindenre kifogásként használjuk a hallássérülésünket-, hogy nem azt kértem, hogy államvizsga nélkül kapjam meg a diplomámat! Az volt a kérésem, hogyha személyesen nem is megoldható a vizsga, akkor írásban is (chat ablakban) kapjam meg a kérdéseket és a szóban ismertetett tudnivalókat, mert online nem tudok szájról olvasni.

Utólag örülök, hogy éltem a lehetőséggel, mert kiderült másoknak is adódtak technikai problémáik, és ha nem hallottam volna, nem tudom, hogy oldom meg.Szóval egyrészt örültem, hogy tudok majd szájról olvasni, nem kell azon izgulni hogyan fogok hallani! Nagy teher ment le rólam, nagyon boldog voltam, de őszintén szólva, maradt bennem egy kis félsz. Amiatt, mert különcként kellett megint vizsgáznom.

Hogy-hogy különcként?

Ha egyedül vagy, akkor minden figyelem rád koncentrálódik. Az elnök és a bizottság a héten meghallgatott több száz online védést, de személyesen csak én adtam elő. Akarva-akaratlanul is más, mint a többi előadó, és jobban odafigyelnek. Persze, ha mindent tudunk nem gond, de a hibázás könnyebben feltűnik nekik. 😀

Eszembe jutottak az érettségis, nyelvvizsgás emlékeim. Akkor is éltem a részleges felmentés, azaz könnyítés lehetőségével. Több időt kaptam rá, de az osztálytársaimtól elkülönítve írtam meg, és azért a társaság jó stresszoldó. 😀 Ráadásul, ha nekem ötös lett, akkor az természetes volt, mert nekem ugyebár könnyű, volt segítségem…

De most őszintén, a több időtől nem leszünk okosabbak!

Abba meg nem gondolnak bele, hogy az mennyi időnkbe telik, hogy amit nem hallunk, otthon utánakeresünk, utánaolvasunk. Nekik pedig semmi plusz erőfeszítést nem kellett hozniuk, hanem alapból hallották, amit a tanár mondott.

Szóval, igenis éljetek a plusz idővel, mert sokkal több időt töltünk pluszba a lemaradások miatt, mint amennyit ezeken a vizsgákon visszakapunk! 🙂

Míg mások bekapcsolják a kamerát és előadják a bemutatójukat, válaszolnak a feltett kérdésre, ezzel végeztek is. Mi pedig már a vizsga előtt kapcsolatba kerülünk a vizsgáztatókkal és kialakul rólunk egy képük. Benne van a pakliban, hogy ez a benyomás sajnos negatív. Mert nyilván vannak tanulók, akik mindent trükköt bevetnek, hogy próbálják a legkevesebb erőfeszítéssel megszerezni a diplomát, de ezzel azoknak ártanak, akik valóban segítségre szorulnak.

Összességében elmondhatom, hogy  a tanárok részéről, az egyetemi éveim alatt is, inkább segítőkészséget tapasztaltam, mint piszkálódást (erről már írtam korábban). Az államvizsgán is nagyon kedvesek voltak! Amit innen is köszönök szépen!

Csak értem azokat, akik nehezen kérnek segítséget, mikor jogosan járna nekik, meg néhány irigy, rosszindulatú ember miatt magyarázkodni kell, hogy nem  a vizsgázás alól akarunk mi kibújni! Vagy nem visszaélni akarunk a helyzetünkkel. Éljetek ti is az esélyegyenlősség adta jogaitokkal, mert tulajdonképpen ezzel nem előnyből indulunk, hanem jó esetben, ugyanolyan esélyekkel!

Ti hogy éltétek meg az államvizsgázást? 🙂

Kajtár Dóri

Borítókép: Pexels

A SINOSZ legújabb kampányával, a Hívd be TE is állásinterjúra!  szemléletformáló spotokkal már találkozhattatok a közösségi média felületein vagy a televízió képernyőin. A spot fő üzenete: „Hívd be állásinterjúra, hogy megismerd milyen klassz ember.”

Ismerjétek hát meg Hegedűs Ágit, az egyik főszereplőt, akivel a nagyothalló életről, a forgatásról és egyéb érdekességekről beszélgettünk. 😉

Mióta vagy nagyothalló? Volt olyan, hogy szégyellted ezt az állapotot, vagy már kezdetektől elfogadtad? 

Születésem óta nagyothalló vagyok. Erre négy éves koromig nem jöttek rá a körülöttem élők; azt hitték, hogy figyelmi-, vagy értelmi nehézségekkel küzdök.

Végül belenéztek a fülembe és kiderült, hogy kifejletlen.

Négy műtét következett; új hallócsontokat, műdobhártyát kaptam és kialakították a hallójáratomat. Ezeket a műtéteket Dr. Liktor Bálint végezte, aki jelenleg a Bajcsy-Zsilinszky fül-orr-gégéjének az osztályvezető főorvosa. Csodálatos munkát végzett, amely akkor úttörőnek számított és aminek köszönhetően hallókészüléket kaphattam.

Ennek nem örültem eleinte, mert kislányként csak az idős nénik fülében láttam addig ilyet és azt gondoltam, hogy majd csúfolni fognak miatta.

De szerencsére egy kiváló audiológus vett gondozásba, Soósné Günther Móni, aki el tudta velem fogadtatni ezt az új élethelyzetet. Neki és a tanáraimnak köszönhetően a kortársaim között sem ért emiatt kiközösítés; elfogadtak engem úgy, amilyen vagyok – hangosabban kell hozzám beszélni, viszont van egy menő cuccom, amit tudok sípoltatni a kezemben. 🙂

Pályaválasztásod során befolyásolt a döntésedben az, hogy nagyothalló vagy? 

A gimnázium után az ELTE gyógypedagógiai karán tanultam tovább; elsősorban azért, hogy hallássérültek szakirányra mehessek. Az első félév után kellett aztán leadni, hogy mit választunk és

megkérdeztem magamtól, hogy miért is akarom? Mi a motivációm?

Ekkor beúszott a képbe a drámapedagógia és ahhoz a pszichopedagógia-, illetve tanulásban akadályozottak szakirányok illettek inkább, így azokat választottam. Jó döntés volt, mert megtaláltam a hivatásomat – és tulajdonképpen a hallássérülésem vezetett oda. 🙂

Drámapedagógus vagy. Nagyon izgalmas szakmának hangzik. Milyen volt az út, hogy drámapedagógus legyél? 

Nagyon szeretem azt, amit csinálok. Az Óbudai Waldorf Gimnáziumban tanítok immár harmadik éve és idén osztályom is lett. Az ELTE szakirányú továbbképzésén és a Káva Kulturális Műhelynél szereztem meg a tudást és a papírt, amivel taníthatok. Heti egy szakórában kap minden osztály drámát. Ön-és társismereti játékok, improvizációs gyakorlatok, tanítási dráma – mindennel megkínáljuk őket, hogy a végzős évükben jól tudjanak szerepelni a színdarabban, ami hagyomány a Waldorfban. De nem is ez a fő célja az óráknak, hanem az, hogy a diák, aki elballag tőlünk, rálásson a saját működésére, tudjon reflektálni a környezetére; legyen túl olyan helyzeteken, ahol ki kellett állnia és ebben sikerélményt szerezhetett.

Az Egyetemen és a Műhelyben hogyan oldottátok meg, hogy azt, hogy ne maradj le semmiről? Gondolok itt az olyan akadályokra, mint az óriási tér, a félhomály,  vagy éppen a háttal fordulós jelenetek és nem utolsó sorban az improvizálásoknál is szükség van minden szónak a hallására.

Mindig szólok előre egy-egy közösségben, hogy milyen “extrám” van.

Ezzel megelőzöm a találgatásokat, a kínos pillanatokat és világossá teszem, hogy lehet beszélni a hallássérülésemről, nem tabutéma.

Tudom mondani az igényeimet és a másik is jobban érzi magát attól, hogy tudja, hogyan tud jól segíteni adott helyzetben.

Szeretsz színházba járni. Melyik a kedvenc műved, amit láttál? Szoktál valami technikai segítséget használni a hallókészüléken kívül? 

Milyenek a tapasztalataid a munkaerőpiacon? Éltél át hátrányos megkülönböztetést állásinterjún, azért mert előítélettel voltak feléd? 

Én szerencsére nem azon a területen mozgok, ahol előítéletesek lennének az emberek. Emellett azt is fontos megemlítenem, hogy az én hallássérülésem még jól kompenzálható szinten van. Sokat jártam logopédushoz, van egy nagyon jó audiológusom és a tanáraimnak köszönhetően még csak azt sem éltem meg, hogy félnem kéne olyan helyzetektől, ahol meg kell mutatkoznom.

Nemrég forgattatok egy spotot, aminek a fő üzenete, hogy hívd be állásinterjúra, hogy megismerd milyen klassz ember. Nagyon jó lett! Hogy érezted magad a forgatáson? Mi volt a célotok a spottal?

Nagyothallóként tagja vagyok a SINOSZ-nak; az oldalukon láttam a felhívást. Elküldtem a bemutatkozó kisfilmemet, behívtak és egy elképesztően profi környezetben találtam magam már a castingon is. Igazán igényes munka volt, amibe belecsöppentem. Mind a SINOSZ-, mind a produkció munkatársai a szakmai tudásuk és odafigyelésük javát nyújtották, hogy a film célt érjen.

Szuper látni, hogy a SINOSZ valódi érdekvédelmi szervezetként működik; felismertek egy égető problémát, amelyre válaszolni kívánnak.

A kisfilm azt akarja megmutatni a potenciális munkáltatók- és a társadalom számára, hogy

a hallássérülés nem olyan jellemzője egy embernek, amely alapján el lehetne dönteni, hogy alkalmas-e egy munkára.

Nyilván karmester nem leszek, mert nekem pl. nincs irányhallásom, de korántsem szűkíti le a munkalehetőségek tárházát a hallássérülés annyira, mint amennyire jelenleg a piac mutatja.

Hogyan folytatódott a történet? Felvettek szakácsnak? 

Maradok drámatanár, de a forgatásnak köszönhetően cézár salátában már elég profi vagyok. 🙂

Szerinted milyen előítéletekkel vannak felénk a társadalomban? Le lehet ezeket rombolni? Hogyan? 

A nagyothallás nagyon izgalmas. A többi fogyatékosságtípushoz képest ez egy elsőre nem látható állapot. Így az emberek nagy része – ha nem tudják, hogy mi az oka -, azt gondolhatják, hogy figyelmetlenek vagyunk; furán beszélünk, tehát valami gond van az intelligenciánkkal és így tovább. A siketekkel kapcsolatban pedig egészen le tudnak blokkolni. Szerintem minden fogyatékosságtípusnál több tényező is nehezíti a dolgunkat. Az emberek rettegnek a ‘nem egészséges, nem ép’ állapottól.

Azt gondolom, hogy a nem látható fogyatékossággal (pl. hallássérülés, autizmus stb.) élő emberek még nehezebb helyzetben vannak, az emberek egész egyszerűen zavarba jönnek, tartanak a kapcsolódás létrejöttétől, kerülik az ilyen helyzetek lehetőségét.

Ennek sokrétű, hogy milyen okai lehetnek, de az okok közül kiemelkedik az információhiány. Nem tudják, hogy mit is jelent hallássérüléssel élni.

Az információhiány fantáziálást szül, olyan dolgokkal aggatja fel a képzeletében az ember a fogyatékkal élőket, amelyek nem léteznek.

Erre a problémakörre a legjobb megoldás a személyes találkozás, amelynek mentén feloldódhatnak az előítéletek és csak két ember és a köztük lévő kapcsolódás marad. „Ági nagyothalló. Ha ismernéd, ez nem számítana.” – mondja a kisfilm is.

De ez a találkozás hogyan jöhet létre? Hiszek abban, hogy a médiának fel kell vállalnia ennek a feladatát, felelősségét. Sokak szerint a média a negyedik hatalmi ág. Hatalma van a gondolatainkra, ismereteinkre, döntéseinkre.

Információt kell szolgáltatnia, hogy leomolhassanak a falak.

Így kétirányú pozitív hatás jön létre: a siket- és nagyothalló emberek önbizalmat kaphatnak attól, hogy „láthatóvá válnak”, a munkáltatók figyelmébe pedig bekerül az a szempont, hogy egy hallássérüléssel élő ember is teljes jogú munkavállaló lehet. Ezért tartom nagyon jónak, hogy a SINOSZ elindul a média irányába. Főleg, hogy mellé teszik azokat a szolgáltatásokat (pl. KONTAKT Tolmácsszolgálat), amelyek lehetővé teszik az akadálymentesítést.

Milyen kihívásokkal találkozol nagyothallóként? 

Függök a készülékemtől. Ha valami probléma van vele és nem tudom használni (pl. szervizben van), akkor olyan, mintha kikapcsolódnék a világ vérkeringéséből. Elszigeteltséget élek meg olyankor. 

Hogy ne csak a nehézségekről beszéljünk, szerinted van a hallássérülésnek előnye is? Irigyelnek a halló barátaid tőled valamit? 

Hogyne! Például a gazdag mimikámat és gesztikulációmat. Vagy azt, hogy mellettem döröghet az ég, zúghat a vihar, akkor is remekül alszom. Vagy azt, hogy ha hangzavar van valahol, akkor csak kikapcsolom a készülékemet és így én is kicsit ki tudok kapcsolni. Az utazási kedvezményt is sokan szeretnék – persze úgy, hogy ne járjon hozzá hallássérülés. 😀

Mi a mottód? Mit üzennél a nagyothallóknak és a hallóknak? 

Szeressétek egymást gyerekek. 🙂

Köszönöm szépen Ági! Sok sikert neked a továbbiakban is! 😉 

Az interjút készítette: Kajtár Dóri

Karolinával egy nyári táborban találkoztam először, ahol csak nagyothallók voltunk. Egy nagyon vidám, kedves és aranyos lányt ismerhettem meg. A mondás, miszerint „Lengyel, magyar- két jó barát, együtt harcol, s issza borát” számomra is értelmet nyert. Ismerjétek meg ti is a barátságos Karolinát! 😉

Szia Karolina! Kérlek mesélj  a kedves olvasóknak magadról, a családodról, gyermekkorodról és arról, hogy mikor elveszítetted el a hallásodat? Hogyan tetszett az iskola..

Szia Dóri! Örülök, hogy újra találkozunk! Köszönöm, hogy meghívtál az interjúra ☺.

22 éves lengyel lány vagyok, születésem óta hallássérült. Nem tudom a hallásvesztésem okát. Sőt, hallásvesztéssel születtem, egy nagy halló családba, a négy nővéremhez. Egy aranyos 19 hónapos gyermek voltam, amikor a hallásvesztésemet diagnosztizálták.

Karolina és a családja

A család észrevette, hogy nem reagáltam a hangokra és a nevemre (igaz, még mindig nem reagálok 😀 ). A hallásszűrés után kiderült, hogy mély hallásvesztésem van, körül-belül 100dB.

Ezután elkezdtem hallókészülékeket viselni és hallás- és beszédképesség fejlesztésén alapuló rehabilitációra járni, melyet a szeretett speciális tanárom tartott, aki a siket gyermekek iskolájában volt tanár. Ez idő alatt 8 évig tanították nekem a balettet, hogy érezzem a zene ritmusát és a zene világát megismerjem. Ezért szeretem a klasszikus zenét és az operát.

Amikor elkezdtem halló gyerekek közé iskolába járni, folyamatosan szükségem volt a tanárok segítségére. A készüléket, az FM-rendszert használtam, hogy támogassam a hallásomat. A tanároknak meg kellett győződniük arról, hogy látom az arcukat, hogy tudjak szájról olvasni. Voltak nehézségek, például gyakran nem tudtam részt venni a nagy csoportos feladatokban, illetve a szünetekben nagy háttérzaj miatt nehezen tudtam kommunikálni más emberekkel. Szerencsére a hallásvesztésnek pozitív aspektusai is voltak.

Megtanultam, hogy segítséget kérjek, és megtörjem a szégyenlősségemet, félelmemet.

Most az az álmom, hogy cochlearis implantátumot kapjak, amivel jobban fogok hallani, mint korábban. Júliusban fog megtörténni a műtét. Nagyon és izgatottan várom.

Melyik egyetemre jársz? Tetszik?

Először két évig Akusztikai szakon tanultam, amely a hallókészülékek technikai kérdéseivel kapcsolatos. Így tudom, hogyan működik a hallókészülékem. Később fél évig angolul tanultam Számítástechnikát. A hallgatói szervezetek támogattak. Sokat dolgoztam a független hallgatói szervezetben, a diák parlamentben és a fogyatékkal élőkkel kapcsolatos hallgatói szervezetben is. Én voltam a legaktívabb és még mindig dolgozom a „Koło Miłośników Języka Papillon” (a Papillon Nyelv szerelmeseinek köre) tiszteletbeli tagjaként, aminek a célja, hogy a hallássérült diákokért tegyen.

Több díjat nyertünk, többek között: a Tudományos és Felsőoktatási Minisztérium és a Lengyel Sajtó Ügynökség által szervezett „Tudomány népszerűsítése 2018” címmel megrendezett TEAM kategóriában A Szociális Innovációs Fesztivál első kiadása során a „World Changers Fesztivál” (világ változtatói) versenyen a csapatom létrehozta a „Ne legyen siket a siketek szükségleteire” című projektet (első helyezést értünk el, és megkaptuk a közönség díját).

A diákok és az előadók számára jelnyelvi tanfolyamokat, táborokat és műhelyeket szerveztünk. Személyesen is előadást tartottam a siketek világának kultúrájáról. A legfontosabb, hogy együttműködünk az IFHOHYP nemzetközi szervezettel (Nagyothalló Fiatalok Nemzetközi Szövetsége). Ebben a szervezetben a kommunikációs bizottság tagja vagyok.

Elképesztő, mennyi feladat tud lenni, de nagyon szeretem, mikor sok a teendőm és állandóan elfoglalt vagyok.

Emellett fejlesztem a „soft skill”-eimet („puha képességek”, mint például a csapatmunka, kommunikációs képesség, szervezőképesség –szerk.)  például a„Science Popularization” (Természettudomány népszerűsítése) verseny megnyerése után rádiónak és televíziónak adott interjúkon keresztül.

Mi a munkád? Miért szereted?

Öntőformákat készítek hallássérültek, úszók és újságírók számára. Nagyon szeretem ezt a munkát, mert amikor ezeket a formákat néhány óráig készítem, akkor csak erre összpontosítok és nyugodtnak érzem magam.

Nem könnyű feladat, mert veszélyes berendezéseket használunk egy mikromotorral, és tudni kell, hogyan kell modellezni a formát úgy, hogy ne okozzanak kellemetlen érzést használat vagy viselése közben. Ha bármi kidomborodik vagy lyukacsos az sebet  okozhat a fülben. És ahogy tudjuk, mindegyik fül más, így nincs egyetlen modell. Ez egy nagyon felelősségteljes munka.

Sokat utazol. ☺ Milyen eseményeken vettél részt? Melyik volt a kedvenc eseményed?

Igen. Idén már öt országban voltam. Részt vettem a strasbourgi tanulmányi ülésen az Európa Tanács és az IFHOHYP együttműködésével. Idén két ifjúsági csereprogramon is részt vettem,  Magyarországon és Lettországban is, amelyeket az Erasmus + finanszírozott.

Leginkább az IFHOHYP által szervezett rendezvényeken szeretnék részt venni, mert mindig tudom, hogy a közeljövőben újra megismerkedek ugyanazokkal az emberekkel.

Ezeknek a hallássérülteknek köszönhetem, hogy most már úgy gondolom, bármire képes vagyok, a hallássérülésem ellenére is.

A hallássérültek, akiket ott találkoztam ápolók, könyvelők, informatikai szakemberek, szociális munkások, orvosok, mérnökök és más szakmabeliek, ahol az emberekkel való kommunikációra van szükség. Nos, sok barátságot kötöttem. 

Ami az YE-projekteket illeti, ezek nagy kihívást jelentenek számomra, mert főként hallók vesznek részt benne. Magabiztosságot tanulok és segítséget kérek tőlük, cserébe inspirálni tudom őket. Nincsenek jegyzetelők vagy jelnyelvi tolmácsok, így általában valaki segít nekem, vagy beszéd-szöveges alkalmazást használok.

Magyarországon vettem részt az Oxfordi vitában, ami nagy kihívást jelentett számomra. Sokat fejlődtem, hogy kilépjek a komfortzónámból. És ez még csak az utazás kezdete. Még mindig sok minden vár rám.  Ki tudja? 😀

Lengyelországban milyen a nagyothallók helyzete? Melyek a dolgok, feladatok, amik neked nehézséget okoznak?

Hazámban hatalmas probléma, hogy kevés a hallássérültek számára kialakított kulturális helyek mennyisége. A mozikban a lengyel filmeken  még mindig nincsenek feliratok. Van néhány program a  TV-ben, amik feliratozva vannak, főleg TV-műsorok. Kevesen vannak a jelnyelvi tolmácsok, pedig nagy a kereslet irántuk. Pedig keményen dolgoznak és kevés fizetésért.

Sokan soha nem hallottak még az írótolmácsokról. Egy hallássérült hallgatóval az egyetem oktatói és más akadémiai személyek nem mindig szeretnek együttműködni. A vasútállomásokon az üzeneteket csak megafonok közvetítik. Ha orvossal szeretnék találkozni, telefonon kell időpontot kérni, de ezt nem tudom megtenni.

És a legfontosabb probléma, hogy munkát kapjunk.

A munkáltatók félnek és gyakran nem hajlandóak hallássérülteket felvenni. Néha az első körben, amikor a kísérő levélben vagy az önéletrajzban látják, hogy a fogyatékkal élőkkel dolgoznának együtt, akkor végül a hallássérült emberek esnek ki. Nos, hogyan lehet kommunikálni a potenciális siket vagy nagyothalló alkalmazottakkal? Nem tudják.

Mi az életmottód? Szeretnél üzenni valamit a nagyothallóknak, vagy akik olvassák az interjút?

Nincs  konkrét idézet az életemre. De van egy kedvenc életvezetőm. Hadd idézzem a legjobb kanadai pszichológus, Jordan Peterson szavait:

„Mikor az élet követel tőled, ne a csapásra készülj. Fogadd el inkább a kihívást!”

A nagyothalló emberereknek azt szeretném mondani, hogy nem szabad félniük az előre lépéstől, és hogy ne engedjék, hogy a fogyatékosságuk korlátozza őket, hanem az erejük, cselekvésük hajtóereje! 😉 

Köszönöm szépen a beszélgetést Karolina, sok sikert neked mindenhez! 😀 

Az interjút készítette: Kajtár Dóri

Nosztalgiáztam kicsit és még mielőtt elmennénk nyári szünetre,  elhoztam nektek az a 7 dolgot, amire ha reggel gondoltam, még az ágyból kikelni sem volt kedvem, nemhogy bemenni a suliba. Az órán pedig sokszor a sírás kerülgetett. Bár a 12 év alatt nem sikerült ezeket megkedvelni, de megtanultam együtt élni velük és tűrhetővé fejleszteni. 🙂 

A suliban sokféle kínos szituációba keveredhetünk. A tanárokkal vagy diákokkal való kommunikáció, a beilleszkedés és még sok más miatt. Ezekre majd még külön írásokkal jövök, de most kifejezetten a tanórákkal kapcsolatban gyűjtöttem össze, hogy mik azok, amik a nagyothallóknak külön feladják a leckét.

#1 TOLLBAMONDÁS

Mindenkinek volt legalább egy szigorú magyar vagy matek tanárja. Hát igen, a nyelvtan nem tartozik a világ legkedveltebb tantárgyai közé. A magyar nyelvé biztosan nem. Ragok, toldalékok, igekötők, névelők, névmások… Nem beszélve a j-ről és a ly-ről. Mikor olvad össze, mikor kell egybe írni, mikor külön, mikor kisbetű, mikor nagy.

A mássalhangzókkal mi amúgy se jövünk ki túl jól, de a zöngétlenekkel még annyira sem.

És akkor elhangzott az a mondat, hogy „Vegyétek elő a Tollbamondás füzetet”, azt hittem, minden erő elment belőlem. A tanár persze túlartikulálta az egészet, közben fel-alá sétálgatott, én pedig kitekeregve, a padból majd kiesve próbáltam a tekintetemmel utána menni.

#2 SZAVALÁS

Ha már magyarnál tartunk, akkor a tollbamondást mi más tudná lekörözni, ha nem a versmondás? Szerettem nagyon a verseket, az irodalmat is, de szerettem elkerülni a megszégyenülést, ezért az osztály előtti feleleteket és szavalásokat szívesen megúsztam volna. A nevemnél szerencsére ritkán nyílt ki a napló, de a versmondásoknál nem voltam ilyen szerencsés.

Még szavalóversenyre is elvitt a tanárom.

Nem tudom miért, mert nem beszélek túl tisztán. Ráadásul a legnagyobb poén az egészben, hogy egy versre emlékszem, és ez egy csacsiról szólt, tele „cs” betűkkel…

#3 MAGNÓHALLGATÁS

Bár az angol nyelvtan sokkal egyszerűbb, mint a magyar, azért a sulisok nagy része (joggal) utálja a listeninget. Mikor az angol tanár magnóval a kezében jelent meg, máris görcsben volt a hasam, és reméltem hamar túl leszünk rajta.

Létezik vajon magnófóbia? Mert szerintem én szenvedtem ettől a sulis éveim alatt.

De sose felejtem el, mikor egyszer 20%-ot értem el és sírtam az örömkönnyektől. Persze a többieknek szerintem ez volt a legrosszabb eredménye. 😀

A nyelvvizsgára való felkészülésről már amúgy egyszer írtam, itt elolvashatjátok, de szívesen veszem a ti tippeiteket is! 😉

#4 VIDEÓ NÉZÉSEK

Bár manapság már szinte mindenhol interaktív tábla, meg projektor van. A mi időnkben még a sarokba rögzített régi, kis tv volt, aminek persze alig volt hangja. Nekünk töri és biosz órán sűrűn játszottak be kazettára felvett dokumentumfilm részeket. Ami tök jó lett volna, és a többieknek jó is volt, mert nekik nem kellett megtanulni, mert rögtön megmaradt, én meg persze már azt számolgattam, hogy mennyi idő lesz, míg otthon suli után ezt is elolvasom a tankönyvből.

#5 MÁSOLÁS A TÁBLÁRÓL

Ez főleg a matekot érintette. Mikor a hosszú egyenletet oldja meg a tanár, vezeti is le a táblánál, közben mondja, hogy mit csinál. De nem hallod, hogy most akkor az hét, vagy négy vagy két? És persze takarásban is van, mert akkora az egyenlet. Nagyon koncentrálunk, hogy le tudjuk majd csekkolni, mielőtt gyorsan letörli az egész táblát. 😀

#6 GIMNASZTIKA

Szerintem a hallók nem is sejtik, hogy a tesi óra milyen macerás. Először is, az az óriási terem, ami úgy eszi a hangokat, hogy nekünk semmi nem marad. A zaj persze úgy visszhangzik, hogy már szinte fülzúgása lesz az embernek. És a tanár sípszóra diktálja a feladatot, de én meg ugrabugrálás, meg gugolás, meg bordásfalra mászás, meg felülésezés közbe nem tudtam szájról olvasni.

És attól rettegtem, hogy már rég más feladatot csinál mindenki én meg még az előzőnél vagyok.

De az volt a jó, hogy innen is lehet a szomszédról lesni, reménykedve abban, hogy ő a feladatot csinálja.

+1 KÍSÉRLETEK

Ne hagyjuk ki a kémia és a fizika órát sem. Lehangoló az az érzés, mikor azt hisszük, hogy végre kicsit érdekesebb lesz az óra, mert kísérletet mutat be a tanár, de rájövünk, hogy ebből a kísérletből ki fogunk maradni. A tanár a kémcsövet odarakja a diákok füléhez, hogy ha nagyon csöndbe lesztek, akkor meghalljátok, hogy birkóznak egymással az elemek. Oké. 😀

Nekem ezektől a dolgoktól röpködtek a pillangók a hasamban az órákon. Nektek mitől? 🙂

A cikket írta: Kajtár Dóri

Borítókép: Pexels

Mikor Strasbourgban voltam kicsit megihletett a téma és gondoltam, hozok egy listát hallássérült képviselőkről, politikusokról. Hallássérült elnökökről van egy korábbi cikkem, ami engem nagyon inspirált, remélem nektek is tetszett. Na, de senki nem az elnöki székben kezdi, nézzük mi a helyzet a politikusokkal.

Ahhoz képest, hogy egyes felmérések szerint minden tizedik embernek problémája van a hallásával, alig vannak, akik képviselnek bennünket a Parlamentekben. A listát a magyar politikusokkal kezdem, őket sokatoknak nem kell bemutatnom, de azok kedvéért, akik nem ismerik, mégis megteszem. 😉

#1 dr. Tapolczai Gergely

A kaposvári Siketek Óvodájába, majd a Siketek Általános Iskolájába járt, és a kaposvári Munkácsy Mihály  Gimnáziumban érettségizett másodmagával siketként a hallók között.  Gergely jogászként hagyta el a Janus Pannonius Tudományegyetem kapuit. Majd Miskolcon sportszervező menedzser lett, emellett jelnyelvi oktatói végzettséget is szerzett. Rengeteg tapasztalata van a közéletben. Dolgozott az Ifjúsági és Sportminisztériumban, az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztériumban, a Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetségénél, a Magyar Siketek Sportszövetségének főtitkára volt, majd a Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége (SINOSZ) ügyvezető igazgatója lett.

2010-ben és 2014-ben is a FIDESZ-KDNP országos listájáról került be a Parlamentbe, azóta tevékenykedik a Fidesz frakciójában, elsősorban a fogyatékosságügyet képviseli. A Fogyatékossággal Élők Ügyeinek albizottságának elnöke. A SINOSZ országos elnökségi tagja.

Óraadó tanár az ELTE BTK-n, vizsgáztató a Jelnyelvi Tolmácsképzőn, illetve egyéb tanfolyamokon, képzéseken. A Magyar Hallássérültek Sportszövetségének elnöke. A Magyar Paralimpiai Bizottság elnökségi tagja és alelnöke az European Union of the Deaf-nek (EUD – Siketek Európai Uniója).

Felesége szintén siket és négy hallássérült gyermeket nevelnek.

#2 Kósa Ádám

Ádám mielőtt integráltan tanult, a budapesti nagyothallók iskolájába járt két évfolyamot. 2000-ben jogi diplomát szerzett a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karán. Később a Semmelweis Egyetem Testnevelési Karán Sportszervező-menedzser OKJ képesítést is szerzett. 2005 és 2009 között aktív ügyvédként dolgozott.

Ő volt Magyarország első siket ügyvédje.

Ingyenes jogsegélyszolgálatot tartott a SINOSZ tagjainak, illetve PHARE-program keretében, két éven át országos jogsegélyszolgálat kiépítésében és működtetésében vett részt. A SINOSZ Ifjúsági Bizottság tagja, elnöke, majd az Országos Elnökség tagja lett. 2005-ben megválasztották országos elnöknek. Jelenleg negyedik mandátumát tölti, amely 2021-ben jár le.

Legnagyobb eredményének a 2009-ben elfogadott jelnyelvi törvényt tartja, amelynek köszönhetően a hallássérült embereknek szóló infokommunikációs akadálymentesítés elindult. Kezdeményezésére indult el a KONTAKT online videós jelnyelvi tolmácsszolgálat kiépítése is. Legfontosabb célja a siket és nagyothalló emberek életminőségének javítása, a SINOSZ küldetésének megfelelő, erős fellépés minden fórum előtt, illetve a tehetséges hallássérült szakemberek felkutatása és bevonása a SINOSZ életébe.

2009 óta politikus, a Fidesz európai parlamenti képviselője. Jelenleg második ciklusát tölti az Európai Parlamentben, ahol szociál- és foglalkoztatáspolitikai illetőleg fejlesztéspolitikai kérdésekkel foglalkozik elsősorban. Társelnöke az Európai Parlament Fogyatékosságügyi Frakcióközi Munkacsoportjának.

Az Európiai Parlamenti tevékenységének egyik eredménye a jelnyelvről szóló, úgynevezett Brüsszeli Nyilatkozat, amely felkéri az Európai Unió intézményeit és tagállamainak kormányait az oktatás hozzáférhetővé tételére és a jelnyelv beszélt nyelvekkel egyenlő kezelésére.

2012-ben két neves díjjal is kitüntették. A Deaf Nation díját neki ítélték Las Vegasban és a 2012-es év Magyar európai parlamenti képviselőjévé választották a szakpolitikai kategóriában.  Ádám is nős, három kiskorú, hallássérült gyermeke van.

#3 Helga Stevens 

Ha már az Európai Parlamentnél járunk, összesen két hallássérült politikus képvisel bennünket az Európiai Parlamentben. Ádámon kívül, a flamand nacionalista és konzervatív New Flemish Alliance (N-VA) (Új Flamand Szövetség) párt politikusa, Helga Stevens.

Siketként született és a Hasselti siket iskolában tanult. Majd mikor egy éves cserediákprogramon volt Missouri St. Lousban, meglátogatta a Gallaudet Egyetemet, ahol egy siket ügyvéd arra bátorította, hogy folytassa a tanulmányait. A Leuven Katolikus Egyetemen tanult jogot. Ő lett Belgium első siket ügyvédje.

1996-ban kezdte meg munkáját a Siketek Európai Uniójában (EUD) és a Flamand Siket Szervezetek Szövetségében is aktívan tevékenykedett. Helga 2014-től az Európai Parlament tagja és a fogyatékkal élő emberek jogaiért harcol.

“Példakép szeretnék lenni. Meg szeretném mutatni a siket, hogyha keményen dolgoznak, akkor sokat érhetnek el. Az élet természetesen nem mindig könnyű, sok akadály van, de az én üzenetem, hogy soha ne adjuk fel.