Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége

Hétköznapok

Bosszantó kapucsengő, kellemetlenségek a bankban, hivatalos ügyintézésnél vagy orvosnál. Ismerős? Felháborított valamilyen helyzet, amikor a hallássérülésetek miatt hátrányba kerültetek? Nem vagytok egyedül, sokunknak van ilyen története. Meséljétek el Ti is a tiéteket!
Miért tanuljunk jelnyelvet, még akkor is, ha a hangzó nyelv az anyanyelvünk?
2021. 11. 13. 17:27

Sokan úgy gondolják, hogy a jelnyelv a siketek anyanyelve, és majd valamikor egyszer ők is meg szeretnék tanulni, ha lesz rá idejük.  Ha úgy adódik, az utcán, munkahelyükön…stb. tudjanak segíteni egy siket embernek.  De amúgy, nincs rá szükségük és amúgy se ismernek senkit, aki jelel.

Akik régóta olvassátok a bejegyzéseimet, tudjátok, hogy én is integráltan nőttem fel, nem voltak hallássérült ismerőseim, se siketek, se nagyothallók. Ezért gyerekkoromban sosem merült fel bennem, hogy jelnyelvet tanuljak. Azonban, mióta a SINOSZ közösségének tagja lettem, összebarátkoztam siketekkel is, így már megvolt bennem a vágy, hogy tudjak velük kommunikálni jelnyelven. Őszintén, volt bennem egy kis félsz, hogy nehezen menne a megtanulása, és ott volt az is, hogy nem volt időm beiratkozni tanfolyamra.

Néhány éve összeszedtem nektek, milyen módszerekkel próbálkoztam elsajátítani egy-egy jelet, addig is, amíg nem jártam tanfolyamra. Ha kíváncsiak vagytok, akkor itt el tudjátok elolvasni. 

Jelenleg gyógypedagógiát tanulok az egyetemen, így szeptembertől tanórák keretein belül elkezdtem tanulni a jelnyelvet. Hurrá!!!

Nem mondom, hogy könnyű, de sokszor nagyon közelinek érzem magamhoz. Olyan érzés, mintha valahol mélyen a részem lenne, már ismerném ezt a nyelvet.

Na de mit meséltek a többiek?

Nagyon megleptek az érzéseim, és kíváncsi voltam, vajon mit gondolnak a barátaim. Nekik is a hangzó nyelv az anyanyelvük, hallássegítő eszközöket hordanak, ki hallókészüléket, ki cochleáris implantátumot. Hasonlóan integráltan tanultak, dolgoznak és nagyothalló identitásúak.

forrás: pexels.com

Fanni a COVID helyzetet emelte ki. Ebben a helyzetben a szájról olvasás sokszor nem lehetséges, így a jelnyelv lehetőség lehet a kommunikációs szakadék áthidalására. Illetve szerinte a jelnyelv kapcsolódik hozzánk. Nem biológialag, de egy részünk valamennyire nekünk is „siket”. Ezt nagyon jól szemléltette, egy példát hozott rá.

Valakinek az apukája francia és akkor a francia nyelvet szeretné megtanulni, mert kötődik az édesapjához.

Fanni augusztusban kezdte el a tanfolyamot, az identitásának egy részeként fogja fel, másrészt a járványhelyzetben a jelnyelv számára egy mentőöv.

Barbi anno azért kezdett el jelnyelvet tanulni, mert érdekelte, illetve ha tovább romlik a hallása, akkor se maradjon eszköztár nélkül.

Nagyon élvezte, hogy kedves, pozitív szemléletű oktatóktól tanulhatta a jelnyelvet, akik maguk, a hétköznapok során aktív jelnyelvhasználók. Azért ajánlja másoknak is a jelnyelv tanulását, mert ezen keresztül új kultúrákat, új embereket lehet megismerni. Mint minden idegen nyelv, a jelnyelv is plusz lehetőséget rejt magában. Itthon is van lehetőségünk elkezdeni tanulni, majd kamatoztatni. És az sem utolsó szempont, hogy a magyar jelnyelvből lesz lehetőség a jövőben nyelvvizsgát is tenni, ami a hallássérült fiatalok számára nagy segítség lesz a diploma megszerzésére.

Eszter a magyar nyelv írott formáját tartja az anyanyelvének. Az írott magyartól a jelnyelvhez vezető út nem volt teljesen egyenletes. Lelkesen elkezdte tanulni, majd abba hagyta, majd végül az egyetemi oktatásra és egyéb eseményekre elkezdett jelnyelvi tolmácsokat hívni. Azt mondja számára megkönnyebbülés volt, mert mindent értett. Tolmácsaival lassan 5. éve működnek együtt. Nagyon örült a jelnyelv akkreditációjának, de fél attól is, hogy nem tud időben nyelvvizsgát tenni belőle, ezért a doktori nyelvvizsga bemenetet végül angolból kell teljesítenie, de esetleg a doktori kimeneten már második nyelvként eltudja fogadtatni a jelnyelvet. Emellett sok emberrel ismerkedhetett meg a jelnyelv által.

Ha megjött a kedvetek, hogy nagyothallóként is tanuljatok jelnyelvet, akkor nézzetek szét a tanfolyamok között.

És ha még nem láttátok a SINOSZ közreműködésével készült társadalmi célú reklámfilmet, amelyik pont arról szól, hogy a halló emberek miért kezdtek el jelnyelvet tanulni, akkor itt mindenképp nézzétek meg, megéri!

 

Kajtár Dóri

A kiemelt kép forrása: forrás: pexels.com

 

"A siketek és a nagyothallók érzékenyek, de nagyon lelkesek és kitartóak. Az edző személyiségétől is függ hogy a hallássérült sportoló és a közte lévő kapcsolat milyen úton halad." - interju Freund Balázs, úszóval, leendő úszó edzővel
2021. 06. 04. 15:04

99 éve alakult meg a Siketek Sportklubja, amelyre 2018 óta június 2-án, a Magyar Siketsport napján emlékezünk meg. Ez alkalomból beszélgettünk egy fiatal úszóval, Freund Balázzsal, aki integrált körülmények között nőtt fel, kisgyerekkora óta hallók között jár oktatási intézményekbe és sportegyesületekbe is. Jelenleg a Testnevelési Egyetem hallgatója, úszó edző szakon, nappali tagozaton. A 20 éves sportoló szerint az egyetem nagyon befogadó és rugalmas, a szaktársaival jó kapcsolatot ápol, ami megkönnyebbülést jelent számára.  A Kőér utcai Kőbánya SC egyesület egyetlen hallássérült úszója, de a nemzetközi versenyeken, mint Magyar Hallássérült Válogatott sportoló képviseli hazánkat. 

Mióta úszol? 

17 éve úszok, a mai napig is versenyszerűen. Egy héten tízszer van edzésem, reggel hajnalban és késő délután. 

Mennyire befolyásolja a hallásveszteséged a felkészülésedet, a versenyzésedet? 

Alapvetően a kommunikáció és a bizalom az edzőim és köztem nagyon felszínes, így legtöbb esetben csak magamra számíthatok. Ettől függetlenül keményen edzek, igyekszem fenntartani magamban a motivációt és szellemileg, fizikailag felkészülni a nemzetközi versenyekre.

A versenyeken rajtnál közepes szinten hallom a dudát, nagyon koncentrálok abban a pillanatban. Ez az egyetlen dolog, ami plusz erőfeszítéssel jár számomra.

Az edzők hogyan tudják támogatni a nagyothalló sportolókat? 

Az idők változnak és az emberek is generációról generációra. A világ egyre jobban megértő és nyitott az elfogadásban a hátrányos helyzetű emberek felé is. Jelenleg, akik már 20-30 éve edzenek sportolókat, és hozzájuk kerül egy hallássérült gyermek, számukra újdonság és idegen az egész helyzet. Nem tudják hogyan kell kommunikálni ezekkel a gyerekekkel. Viszont a fiatal edzők ebben a korban  nőttek fel, ezért ők már jártasabbak ezen a  téren. Én azt tanácsolnám nekik, hogy amikor beszélni akarnának velük, akkor artikulálva és lassan beszéljenek egyenesen velük szemben.

A siketek és a nagyothallók érzékenyek, de nagyon lelkesek és kitartóak. Az edző személyiségétől is függ hogy a hallássérült sportoló és a közte lévő kapcsolat milyen úton halad. Azt gondolom, hogy ha már kimondjuk az esélyegyenlőséget, akkor etikailag és emberileg is álljunk hozzá. 

Úszó edzőként tanulsz. Milyen karriert képzelsz magadnak? 

Nem szeretem előre megmondani a jövőt, ilyen szempontból babonás vagyok, mert balszerencsét is hozhat. Mindenesetre nemes ügyért fogok dolgozni és meglátjuk majd mit hoz a jövő.

Van példaképed? 

Nem egy van, hanem több is. Vannak tulajdonságok és tettek, amelyek meghatározzák az emberek személyiségét, akiktől tanulhatnánk, mert példaértékű, amit tesznek vagy tettek. Úszó edzőként a példaképem Széchy Tamás, a filozófiája és a karizmája miatt; a kosarak világában Michael Jordan és Kobe Byrant a kitartásuk és a kemény küzdelmük miatt; a futball világában Lionel Messi az alázatossága és a szerénysége miatt; a Hollywoodi színészek közül pedig Keanu Reeves az arany szíve miatt. 

A koronavírus mennyire változtatta meg a felkészüléseteket? Maradtak el világversenyek? Számomra kedvező volt a koronavírus kezdeti időszaka, mert akkor májusban érettségiztem, rendesen fel tudtam készülni a tesztekre. A sportra nézve nem volt semmi probléma, éppen akkor nem lett volna semmilyen világverseny, amire elmehettünk volna. Csak annyiban történt változás, hogy a 2021-es májusi Siketlimpiát áttolták egy évvel későbbre 2022 májusra, amire éppen  készülök fel. 

Melyik verseny volt a legnagyobb élmény számodra? Melyik eredményre vagy a legbüszkébb? 

A 2017-es törökországi, Samsunban megrendezett Siketlimpia hatalmas élmény volt számomra. 2016-ig nem is tudtam, hogy létezik ilyen nagy világverseny a siketek részére. Egy új lehetőség volt az életemben, amit ki is használtam és az ottani elért eredményekre is nagyon büszke vagyok. Önmagamhoz képest a 400 méter vegyesen teljesítettem nagyon jól, 14. lettem a felnőtt mezőnyben 16 évesen. Emellett megismerhettem a siket sportolókat. Egy nagyon együttműködő és barátságos légkörbe kerültem. 

Milyen terveid vannak a sporttal?

Az úszás az életem részévé vált. Semmi nem tart örökké. Addig fogok úszni, amíg lelkileg és fizikailag képes leszek edzésekre járni nap mint nap. Ha eljön az idő a ,,sportkarrier” lezárására, akkor utána úszó edzőként szeretnék majd tevékenykedni. Nem fogok elszakadni a sporttól. Önmagában az uszodai légkörbe beleszerettem, mert megnyugvást és békét hoz a lelkembe. 

Van mottód?

Igen van. Ami nem öl meg, az megerősít!

Mit üzennél azoknak a nagyothallóknak, akik vacillálnak  azon, hogy sportoljanak? 

Azt üzenem nektek, hogy egészségmegőrzés szempontjából mindenképp mozogjatok rendszeresen bármilyen mozgásformával: futás, biciklizés, kosárlabdázás.

Viszont ha komolyan belevágtok egy sportba, akár versenyszerűen is, akkor kössétek fel a gatyátokat, mert egy jó hosszú, tartalmas és kemény hullámvasút szerű úton fogtok haladni.

Ahhoz hogy eredményesek legyetek sok türelem, kitartás, szorgalom és küzdelem kell. Egyik pillanatról a másikra nem történnek csodák, de a befektetett munka és energia megtérül, megérik a gyümölcs!

 

7 motiváló TED x előadás hallássérültektől - Inspiráció a hét minden napjára
2021. 05. 17. 19:07

Szinte mindenki találkozott már TED előadással. De vajon hallássérültek is mernek nyilvános beszédet tartani? Igen! Hoztam nektek 7 bátor előadót, akik a hallássérülésükről, kihívásokról és megoldásokról meséltek.

Már 37 éve szervezték az első TED konferenciát. Egyszeri eseménynek indult, de egyre nagyobb igény lett rá. Napjainkra igen népszerűvé váltak ezek a 18 percnél rövidebb, de annál inspirálóbb beszédek. A konferenciákat a kaliforniai Montereyben tartották, az előadások témái a nevükhöz(Technology, Entertainment, Design – technológia, szórakoztatás, dizájn) kapcsolódtak. Azóta létrehozták a TEDx-et, amelyek -néhány feltétel betartásával- bárki által megszervezhető, önálló TED-események. Így a legkülönbözőbb témákkal ismerkedhet meg a hallgatóság.

(A videók feliratosak, automatikus fordításnál a magyar nyelvet is ki lehet választani.)

#1 ANGELA IRWIN – Amit a hallásom elvesztése és visszaszerzése tanított az inklúzióról (What Losing My Hearing and Getting it Back Taught Me About Inclusion)

Angela Britton melletti tanyán nőtt fel Angliában. Amerikában szerezte meg a szociológia és pszichológia alapdiplomáját a Northern State University-n, a mestert pedig Denverben. Életvezetési tanácsadóként dolgozik, megalapította a Joyful Life Solutions. Jelenleg Dél-Franciaországban vezeti vállalkozását. Célja, hogy segítse azokat a nőket, akik elvesztették az önbizalmukat.

Hallását 7 évesen kezdte elveszíteni, ami 15 év alatt folyamatosan romlott. Egyszer látta anyukáját sírni, nagyon rosszul esett neki, mert nem akart csalódást okozni. 22 évesen műtötték meg, először a jobb, majd a bal fülére kapott cochleáris implantátumot.

Olyan érzés volt számára, mintha második esélyt kapott volna az életre.

Ha kíváncsi vagy milyen párhuzam lehet a hallásvesztés és a Kintsugi edények között, akkor mindenképp nézd meg.

#2 LINNAEA MALLETTE – Hallásvesztés CPR – A kapcsolat életben tartása (Hearing Loss CPR -Keeping the Connection Alive)

Linnaea jogosan kapta meg az „Oticon Focus on People” díjat, amelyet azok kapnak, akik szembeszállnak a nagyothalló sztereotípiákkal. Bár nyugdíjas, mégis nagyon aktív. Előadásokat tart, könyveket ír, fotózik,  blogot  vezet, és YouTube csatornája is van. Négy szenvedélye a hallássérülés, a nehézségek leküzdése, a nyilvános beszéd és a macskák.

Mit jelent a CPR? Milyen félreértésekbe keveredett a hallásvesztése miatt? Kiderül a 2017-ben tartott előadásából.

#3 RACHEL KOLB – Siketként a halló világban

Siketként született, 18 évig tanult beszélni. Most angol szakos és író szeretne lenni. Az új-mexikói lányt akcentusa miatt sokszor angol, ausztrál vagy skandináv származásúnak szokták hinni. Egyik fülében hallókészülékkel, másikban implantátummal, integráltan tanult. Szájról olvas és a jelnyelvet is használja. Nagyon szeret lovagolni, írni és olvasni. Egy csomó olyan dolog, amiről elsőre azt gondolják az emberek, hogy a hallássérülteknek nem megy…

Egyszer, amikor nem jelnyelvi tolmáccsal adott elő az osztályban, a tanára azt mondta, hogy soha többet nem kellene csoport előtt beszélnie, mert az nem fair a többiekkel szemben.

Szerencsére nem hallgatott rá, így kitartásának, bátorságának és a TedXStanfordnak köszönhetően hozzánk is eljuthatott az üzenete.

#4 HEATHER ARTINIAN – Nem a hallók vagy a siketek világa (Not the hearing or Deaf world)

Ismerős valahonnan a neve? Heather szerepelt az Oscar-díjra jelölt Hang és düh: kommunikációs háború című dokumentumfilmben. A film bemutatta a családjának a siket és halló tagjait, közben pedig azt a kérdést boncolgatta, hogy kapjon-e az 5 éves lány implantátumot. A film végére úgy dönt, hogy nem szeretne, de később, 10 évesen mégis bevállalja a műtétet. 2018-ban végzett a Harvardon, jogi diplomát szerezve, jelenleg ügyvédként dolgozik.

A 2013-as Ted-es előadásában többek között arről is mesél, hogyan él a siketek és a hallók világában, illetve, hogy létezik-e a két világot összekötő híd.

#5 STEPHEN O’KEEFE – Hogyan hallgassunk jobban – tippek egy siket sráctól

A hallássérült előadó, humorista két diplomát is szerzett, és Észak-Amerika első hallássérült ügyvédei közé tartozik.

Orvosai azt mondták, hogy soha nem fog tudni megtanulni, vannak beszédhibái, mégis nyert már stand-up comedy versenyen.

Szereti a kihívásokat és le akarta győzni a nyilvános beszédtől való félelmet.

Elég jól sikerült neki. Felesége nem ismer olyan embert, aki jobban hall, mint ő. Ebben a Ted X előadásban megtanítja a hallókat hallani. Életéről dokumentumfilm is készült. Ha jobban megismernéd, akkor ajánlom a blogját.

#6 REBEKA KNILL – Hogyan változott meg a siketek élete a technológiának köszönhetően? (How technology has changed what it’s like to be deaf?)

Rebeka író, üzleti tanácsadó és félig kiborg, a cochleáris implantátuma miatt. Hatéves korában kezdett írni az apja kézi írógépével. Hamar megszerette az elektronikát, mert hatékonyabban látta el a feladatokat. Első hallássegítő eszköze egy ébresztőóra volt, melynek működését Rebeka úgy írja le, hogy úgy rázza az ágyat, mintha egy forgalmas utca közepén ébredne fel, mielőtt egy Hummer elgázolja. A technológia iránti szeretete továbbra is tart. Jelenleg a siketségről és a technológiáról szóló könyvén dolgozik, amely egy valós bionikus világban játszódik.

 #7 CONNOR SULLIVAN – A hallás útja (A Journey of Hearing)

Hallássérüléssel született, fiatal felnőttkorára teljesen megsiketült, így implantátumot kapott. Audiológusnak tanul, az Oklahoma Egyetem doktorandusz hallgatóként. Kutatásokat végez és tudásával, saját tapasztalataival kiegészítve segít a sorstársainak. Érdemes megnézni a lelkes, optimista fiatal laza, de szakmai előadását.

Kajtár Dóri

A kiemelt kép forrása: www.unsplash.com

"Szóban sokszor nehezen fejezem ki magam, nehezen szedem össze a gondolataim, sokszor keresem a szavakat. Mikor írásban fejezhetem ki magam, mindez eltűnik, egy csapásra."- Villáminterjú Máté Anna, érettségizővel
2021. 05. 01. 02:35

A 20 éves Máté Anna Budapesten él és idén végez a Közgazdasági Politechnikum Alternatív Gimnáziumban. Nagyon sok minden érdekli a világból, úgy érzi, ha elég lelkesen beszél valaki valamiről, könnyen lehet, hogy a téma magával ragadja őt is, vagy legalábbis felkelti az érdeklődését. Ezek közül legjobban az irodalom, fényképészet, (újság)írás, és a világban történő események (és azok háttere, az ok-okozati összefüggései). Jövő héten kezdődik az érettségi. A tavalyi évhez hasonlóan, most is …A hajrában kérdeztem az előtte álló kihívással és a jövővel kapcsolatban. Hajrá Anna! Hajrá érettségizők!

Szia Anna! Köszönöm, hogy elfogadtad a felkérést, így az érettségi közeledtével. Mennyire izgulsz?
Hűha. Nem tagadom, hogy voltak stresszes időszakaim az utóbbi pár hétben, most, ennyi tanulás után már magabiztosabb vagyok, már szinte várom az egészet. Furcsa, de mostanra mintha megnyugodtam volna.
Kértél valamiből felmentés? 
Matematikából fel vagyok mentve, ebből a tárgyból érettségizni sem fogok, erről az iskolában időben tájékoztattak. Szerencsére a hosszabb felkészülési időt is engedélyezték számomra.
Miben változtatta meg a felkészülést a koronavírus? A személyes vagy az online oktatás jött be neked jobban?
Mindkét tanulási formának megvoltak az előnyei és a hátrányai. A személyes oktatásban sokszor elterelte a figyelmem az osztálytársaim jelenléte, motozása, ugyanakkor néha meg pont a tanár személyes jelenléte miatt tudtam jobban bevonódni az órába.
Így, digitális oktatásban az egy hihetetlen előny, hogy tudok változtatni a hangerőn, adott esetben fülhallgatót venni, így kevesebb információról maradok le.
Hogyan tovább? Mit szeretnél továbbtanulni? 
Három egyetemet jelöltem meg, mindenhol a szabad bölcsészet szakot. Ez a szak azért vonz elsősorban, mert egy hihetetlenül széles körű ízelítőt ad sokféle humán-tudományból (pl. filmelmélet, esztétika, filozófia, művészettörténet), az első év után pedig lehetőség van specializációra, mely során jobban elmélyülhet az ember egy területben….
Említetted, hogy szereted az irodalmat, mit ad neked? A hallássérült embereknek sokszoor nehezebb írni, de te mégis nagyon szeretsz. Mi a titkod? 🙂
Nagyon sok mindent, már gyerekkorom óta. Erős a képzelőerőm, így hamar beleélem magam a legkülönbözőbb történetekbe, szeretem, ha valami elvarázsol, egy másik világba visz, a könyvek erre jó lehetőséget adnak és adtak mindig.
Szóban sokszor nehezen fejezem ki magam, nehezen szedem össze a gondolataim, sokszor keresem a szavakat. Mikor írásban fejezhetem ki magam, mindez eltűnik, egy csapásra.
Én inkább arról hallottam, hogy ritkább a könyvmoly hallássérült, de abban nem vagyok biztos, hogy ez az állapot az íráskészségre is hatással van. Szerencsés vagyok így, hogy ennyire korán kaptam hallókészüléket és a hallássérülésem is kis mértékű. Úgy érzem, mindez hozzájárul ahhoz, hogy a beszédem és a helyesírásom is jobb, mint néhány sorstársamnak. Úgy gondolom, az írás elsősorban egy készség, néhányaknak könnyebben megy, mint másoknak.
Az Ép Hallásért Alapítvány egyik pályázatán is elindultál. Milyen élmény volt?
Anna pályaműve Forrás: Az Ép Hallásért Alapítvány facebook oldala

 

Bátortalanul és kevés magabiztossággal vágtam bele, de nagyon jó élmény volt összességében. Kipróbálhattam magam egy teljesen más művészeti ágban, a rajzolás és kollázskészítés nagyon kikapcsolt. Örültem, hogy egy számomra fontos ügyet kreativitással és önkifejezéssel támogathatok (ez utóbbi is nagy örömet ad, már önmagában is). Sokat köszönhetek szurdopedagógusomnak is, nélküle nem biztos, hogy elindultam volna, ő biztatott és ő adta meg nekem a kezdőlökést is.
Nagyon jó volt videochaten beszélgetni a többi résztvevővel is, megismerni az ő nézőpontjukat. Sajnos ritkán találkozom más hallássérültekkel, szóval mindig megörülök, mikor erre alkalom adódik.
Mennyire tartod fontosnak, hogy meséljünk az állapotunkról, hogyan tudjuk érintettként a társadalmat jól érzékenyíteni? 
Talán az a legjobb, ha ezt az állapotot természetesen kezeljük, nyitottan az erre vonatkozó esetleges kérdésekre, de sajnos hallottam már olyan esetről is, mikor az elfogadó hozzáállás nem volt magától értetődő. Szóval… szerintem az érzékenyítéshez alapvetően nyitott emberek is kellenek, akik odafordulnak másokhoz, kíváncsiak rájuk.
Végezetül, mit üzennél a nagyothalló érettségizőknek? 
Csak azt, amit bárkinek mondanék 🙂
Higgyetek magatokban, az emberi agy fantasztikus dolgokra képes. Nem veszik kárba ez a sok hónapnyi munka, bár a körülmények nehezítettek voltak most, de én maximálisan bízom bennetek. A legjobbakat kívánom mindenkinek! 🙂
Köszönöm Anna, sok sikert kívánunk neked és minden érettségizőnek!
Kérdezett: Kajtár Dóri
„Hallásgondozást mindenkinek! Szűrés – Rehabilitáció – Kommunikáció” A 2021-es hallás világnapjának jelmondata
2021. 03. 03. 20:21

Akik régóta követitek a blogot, tudjátok, hogy ma, március 3-án ünnepeljük a hallás nemzetközi napját. Személy szerint én azért szeretem ezt a napot, mert ilyenkor nem a hiányosságokra fókuszálunk, hanem a pozitív dolgokra, a megelőzésre, szinten tartásra és a fejlődésre.

Persze fontos beszélni a hátrányokról, nehézségekről, a diszkriminációról, a kevésbé kiépült akadálymentesítésről is, de szeretem, amikor arra koncentrálunk, amink van, és abból hogyan tudjuk kihozni a legtöbbet.

A nagyothallóságot is két oldalról lehet megközelíteni, hogy segédeszközökkel sem hallunk mindent, vagy azok nélkül szinte semmit nem hallunk. De úgy is hozzáállhatunk, hogy hallókészülékkel, cochleáris implantátummal sokféle hangot is képesek vagyunk hallani.

A hallás napján már hagyománnyá vált számomra, hogy átgondolom mely hangok az aktuális kedvenceim, mivel mindig fedezek fel újabb és újabb hangokat. Amikor a második hallókészülékem megkaptam extázisban voltam a szél hangjától. Idén a hangszerek gyönyörű hangját és a madárcsicsergést ünnepeltem. 😀

A minőségi halláshoz nem elég egy jó hallókészülék megvásárlása. Folyamatosan kell tennünk a jó hangélményekért. Erre hívja fel a figyelmet idén az ENSZ Egészségügyi Világszervezete (WHO) is és lett a nap jelmondata, hogy „Hallásgondozást mindenkinek! Szűrés – Rehabilitáció – Kommunikáció”

Idén először a WHO úgynevezett Hallás Világjelentést (World Report on Hearing – WRH) adott ki. A közel 270 oldalas, angol nyelvű dokumentumot erről a linkről érhetitek el.

A Hallásgondozást mindenkinek! kampány négy kulcsüzenete így hangzik 

  1. Elfogadhatatlan a fel nem ismert halláscsökkenéssel és fülbetegséggel élő emberek magas száma.
  2. Cselekvésre van szükség a hallássérülés egész életen át történő megelőzése és kezelése érdekében.
  3. A hallásszűrésre és -gondozásra fordított pénzügyi források biztosítása kedvező a hallássérült személyeknek, a társadalom számára pedig költségmegtakarítást eredményez mindennek a megvalósítása.
  4. Az emberközpontú fülészeti és hallásgondozást be kell építeni a nemzeti egészségügyi tervekbe a világszerte biztosított hozzáférés érdekében.

Két éve, ilyenkor meséltem a hallásvizsgálatos „élményeimről”, miért nem szerettem audiológushoz járni és ez hogyan változott meg.

 Ebben az évben szakmai szemszögből, de mégis könnyen érthetően mutatjuk be a hallásvizsgálatot, Csetneki Csilla, a SINOSZ alelnöke, gyakorló szakember (mint hallásakusztikus) -aki egyben érintett is-  segítségével.

Rengeteg féle hallásvizsgálat létezik. Lehetne sorolni, mint ahogyan Gombóc Artúr sorolja a csokoládé fajtákat. Szubjektív, objektív hallásvizsgálat, légvezetéses vagy csontvezetéses hallásvizsgálat, Hangvilla-vizsgálat. Ha kíváncsiak vagytok, melyik vizsgálat milyen, akkor kattintsatok ide, mert könnyebben nagyíthatóvá válik a tartalom és élvezetesebb lesz olvasni.

forrás: www.freepik.com

Ha már voltunk hallásvizsgálaton, nem árt, ha értünk az audiogramhoz. Ha mindig is érdekel, hogy mit jelentenek a különböző jelölések, akkor most erre is van lehetőség. Ezeket a a KISOKOS fülön belül bármikor elérhetitek az „Első lépések” alcím alatt!

Végezetül pedig a Nagyothalló Fiatalok Nemzetközi Szervezetének (IFHOHYP)videó üzenetét itt hagyom nektek, melyet kifejezetten erre a napra, a hallás világnapjára készítettek, kiállva ők is a fontos ügy mellett, hogy mindenkinek elérhető legyen a hallásgondozás!

A videó megnézhető facebookon:Jó hírem van azok számára is, akik nem annyira tudnak angolul, mivel Szente Milán barátom készített magyar fordítást.

Maria:

„A mai nap nagyon fontos számunkra. Ez a Hallás Világnapja. Ezért van számotokra egy üzenetünk. Mit gondoltok, mit csinálnak a fiatalok? Tanulnak, partiznak, pénzt tesznek félre egy új autóra. Mit csinálnak a nagyothalló fiatalok? Pénzt tesznek félre új hallókészülékekre. Néhányunknak a hallókészülékek olyan drágák, mint egy Ferrari. Ezért van szükségünk támogatásra, hogy megszerezzük a hallókészülékeket a rehabilitáció érdekében. És hogy a társadalom teljes jogú tagjaivá válhassanak.”

Paulina:

„Mi a leplezett helyzet az országodban? Tudtad, hogy néhány országban a hallásvesztést a gyerekek és felnőttek körében hónapokig, vagy évekig nem ismerik fel? Mit okozhat a fel nem ismert hallásvesztés? Egy hallásvesztéssel született gyermeknek, aki nem kap időben segítséget, valószínűsíthetően később nehézségei lesznek az életben. A felnőttek, akiknek nem diagnosztizált hallásvesztésük van, szenvednek a társadalom, az oktatás és a munka világában. Ezért fontos, hogy minden országnak legyen egy jó rendszerük, ahol a fiataloknak és a felnőtteknek végeznek hallásszűrést.”

Kave:

„A kutatások azt mutatják, hogy a hallásvesztéssel élő emberek nagyobb valószínűséggel szenvedhetnek depressziótól. Az idősebb hallássérült embereknél magasabb a kockázat, hogy demencia alakul ki, mert társadalmilag el vannak szigetelve. Szóval mit tehetünk ennek érdekében? A társadalomnak biztosítania kell a kommunikációs akadálymentesítést, mint például a feliratozást, és tolmácsszolgálatokat. Az iskoláknak és a munkahelyeknek is akadálymentesebbnek kell lenniük! A rehabilitáció hasonlóan fontos része az egyéni és a társadalmi támogatás. A kormányoknak támogatniuk kell a hallássérültek szervezeteit. Mert mi egy fontos találkozóhelyet biztosítunk. A fiataloknak különösen előnyös, ha olyanokkal találkoznak akik hasonló kihívásokkal néznek szembe mint ők, és önbizalmat építenek.”

Bowen:

„Az Egészségügyi Világszervezet szerint egy milliárd fiatal van kitéve állandó hallásvesztés kockázatának. Közel 80 százalékuk olyan területeken lakik, ahol a fül-, és hallásgondozó szolgáltatások általánosan hiányoznak. Ezért kritikusan fontos számunkra, hogy a Világ Hallás Beszámolóját arra használjuk, hogy a döntéshozóinknak irányt mutassunk az országainkban a kötelezettség vállalására, hogy integrálják a fül-, és hallásgondozó szervezeteket a nemzeti egészségügyi tervbe. A Fiatal Nagyothallók Nemzetközi Szövetsége azt a fogadalmat teszi, hogy egy integrált része legyen a hallásvesztéssel élő fiatalok rehabilitációjában. Csatlakozzatok ma hozzánk, hogy megvalósítsuk az egyenlő hozzáférést a fül-, és hallásgondozáshoz! Köszönjük, és Boldog Hallás Világnapját kíván az IFHOHYP! ”

Boldog hallás világnapját!

Kajtár Dóri

Ne maradjunk egyedül, ha baj van!
2020. 12. 05. 13:38

A hallássérült embereknek sohasem volt egyszerű dolga a kórházakban, az egészségügyi ügyintézésekkor. Ez egy olyan terület, ahol nagyon fontos, hogy tényleg akadálymentes legyen a kommunikáció és ne legyenek félreértések. A COVID járvány idején a kommunikáció még nehezebbé vált számunkra. Sajnos a koronavírus elleni küzdelemnek még nincs vége. Több, mint hatszázan lélegeztető gépen vannak és egyre emelkedik a napi halálozások száma. Mit tudunk tenni, ha mégis orvoshoz kell mennünk? Ibolyával beszélgettem, aki megosztja velünk frissen szerzett tapasztalatait.

Ibolya nyugdíjas, de igyekszik lépést tartani a digitális fejlődéssel. Egyedül él budapesti lakásában, ezért kihasználja az okostelefon adta lehetőségeket. Rendszeres résztvevője volt a SINOSZ központban tartott tanfolyamoknak, ahol az egyszerű, konyhanyelven tartott előadásokból sok hasznos dolgot tanult. Reméli, hogy minél hamarabb újra indulnak ezek az események. Régebben idegenkedett a számítógép használattól, de belátta, hogy fontos továbbképezni magunkat. Ma már otthonosan mozog a mobiltelefon és internet világában.

Pár éve történt, hogy törésgyanus eset miatt hívnia kellett a mentőket. Hívta is a 112-t, és 20 perc alatt ki is érkeztek hozzá a csillaghegyi mentősök, akik nagyon kedvesek voltak. Mivel ilyen jó ellátásban részesült, az eset óta minden évben támogatja az Országos Mentőszolgálat Alapítványt.

Az Életmentő – Az Országos Mentőszolgálat és a Vodafone Magyarország Alapítvány hivatalos életmentő alkalmazásáról itt találtok egy cikket, hogy miért jó, ha ott van a telefonodon.A vírushelyzet kirobbanásakor megkérte a fiát, hogy a biztonság kedvéért segítsen neki a mentős applikációt (link beszúrni) letölteni.

 

Ibolya szerint az Életmentő app nagyon hasznos, érdemes letölteni.

Ha egyedül vagyunk, és nem tud más telefonálni helyettünk, akkor az app segítségünkre lesz.

Különböző adatokat meg kell adni, így amikor hívásban vagyunk, akkor már tudni fogják, hogy hallássérültek vagyunk, és ha esetleg van más betegségünk, akkor azzal is tisztában lesznek. Ami nagyon fontos, hogy az internet, GPS legyen mindig bekapcsolva, hogy a helymeghatározás működjön.

A szigorítások előtt pár héttel Ibolya nagyon rosszul lett. Nem volt otthon semmilyen gyógyszer és jól jött, hogy kéznél volt az app. A nyíregyháziak vették fel. Mondták neki, hogy nyugodjon meg, hamarosan érkeznek hozzá Budapestről, addig pakoljon össze, ha esetleg úgy adódik, hogy bent tartják.

Ibolya szépen összepakolt, de a mentősok órák múlva érkeztek csak, hajnalban. Egy férfi és egy nő. Szólt nekik, hogy figyeljenek rá, amikor hozzá beszélnek, mert hallássérült és szüksége van a szemtől szembeni kommunikációra. A nő nem volt segítőkész, nem kommunikált érthetően és türelmetlen volt, ráadásul a maszkja nemcsak átlátszó nem volt, hanem telis tele volt csillogó arany strasszkövekkel. (Tényleg eljuthatnánk oda, hogy legalább az egészségügyben dolgozóknál legyen zsebben egy ablakos maszk.) A férfi viszont próbálta ezt kompenzálni, és figyelt rá, hogy miben segíthet.

A Honvéd kórházba szállították. A recepciós és asszisztensek viccelődtek vele a hátizsákja miatt és amiatt, hogy külföldi neve van, nem nagyon akartak neki segíteni. (Mintha minden külföldi koronás lenne…) De kiállt magáért, elmondta, hogy ő magyar állampolgár, csak külföldi neve van. Hallássérült, ezért figyeljenek rá, miközben beszél.

Az orvos már komolyan vette. Elküldte vérvételre és röntgenre. Miközben próbáltak vért venni tőle, egyszerre több irányból is beszéltek hozzá, ezért jelezte, hogy egyszerre egyfelé tud figyelni, mert nem hall a háta mögül. Ezután nagyon türelmesek voltak vele. Kiemelte, hogy tisztában van vele, hogy

mindkét oldalról szükséges a türelem. Nem elég csak az orvosoktól, ápolóktól, mentősöktől elvárni, hogy megértőek, figyelmesek legyenek, hanem nekünk is türelemmel kell lennünk feléjük.

Hajnali 4 órakor a röntgenre várt. Mivel nem volt senki, gondolta addig hasznosan tölti az időt, és elsétál az egy épületben lévő emlékművet megnézni. De az elővigyázatosság miatt nem lehetett, így egyedül várt a folyosón. Aztán egy takarító mondta neki, hogy kopogjon be, mert bent van az orvos, csak pont lepihent. Bekopogott, de nem hallott semmit, ezért benyitott. A röntgen készítésekor ki kell venni a hallókészüléket, ezért előre szólt, hogy mutassák neki az utasításokat, mert nem fog hallani.

 

Negyed 6 körül, a műszakváltás közeledtével látta, ahogyan a védőfelszerelésket pakolták, osztogatták egymás között az egészségügyben dolgozók. Akkor pillantotta meg az arcpajzsot. Nagyon megtetszett neki. Ilyenre lenne szükség, hogy tudjunk szájrólolvasni. De sajnos ez nem véd teljesen.

Miután megkapta a papírjait, az orvos mondta, hogy a közelben lévő gyógyszertárban kitudja váltani a felírt gyógyszereket. A folyosón azonban egy katona megállította, és morcosan mondta neki, hogy nem lehet azon az ajtón kimenni. Ugyanis a koronavírus miatt külön bejáratot és kijáratot jelöltek ki. De elmondta neki is, hogy hallássérült, és nem hallotta mit mond. A katona pedig kedvesen, hangosabban megismételte, és segített neki a gyógyszertárhoz eljutni.

Összességében nagyon kedvesek voltak vele az egészségügyi dolgozók. Ibolya nem győzte hangsúlyozni, hogy mennyire fontos, hogy türelmesek legyünk egymással, ezekben a nehéz időkben pedig főleg. Nekünk, sorstársaknak pedig bátorításul azt üzeni, hogy előfordul, hogy nem hiszik el, hogy hallássérültek vagyunk. Erre az esetre vegyük ki és és mutassuk meg nekik a hallókészülékeinket! Ne féljünk, mert mindent meg lehet oldani, egyedül is el lehet intézni, csak álljunk ki magunkért! Kellemes Adventet mindenkinek!

Ibolya küldi szeretettel mindenkinek!Köszönöm Ibolyának, hogy megosztotta velünk a tapasztalatait!

Kajtár Dóri

A kiemelt kép forrása: www.pexels.com

Hogyan lehet élvezhetőbb a zenehallgatás cochleáris implantátummal? - lehetőség amerikai kutatásban való részvételre
2020. 11. 29. 16:53

A zene nélküliségről sokféle gondolat született már. Máté Péter megénekelte, hogy a „zene nélkül mit érek én?” Kodály Zoltán szerint „lehet élni zene nélkül is. A sivatagon át is vezet út. De mi (…) azt akarjuk, hogy az ember ne úgy járja végig élete útját, mintha sivatagon menne át, hanem virágos réteken.” Michael Jackson azt mondta, hogy a zenére ugyanúgy szükségünk van, mint az ételre. Einstein azt nyilatkozta, hogy zenében kifejezve látja az életét, és tudja, hogy a legtöbb örömöt az életében a hegedűjéből csalja elő. 
Mi akkor sivatagon keresztül megyünk végig életünk útján? Nagyon nem! A siketek és nagyothalló emberek is életének a része a zene. Gondoljunk csak a Mandy Harvey-re, vagy a hallássérült táncosokra, zenészekre.

Nagyon sokan vagyunk, akik a hallássérülésünk ellenére szeretjük a zenét. A zene nemcsak hangokból áll, hanem rezgésekből, a zenét körülvevő hangulatból is.

Mi nem hallunk ki tökéletesen minden hangot. Valaki semmit nem hall, de érzi a rezgéseket, valaki egy-egy hangszert jobban hall, de vannak akik, a dalszövegeket is egész jól érti.

Dalok magyar jelnyelven csatorna videói jól tükrözik, hogy a zenét érezni is kell, nemcsak hallani. Advent első vasárnapja alkalmából itt hagyom nektek Maria Carey karácsonyi zenéjét, Brigi jelnyelvi tolmácsolásával. Ugye, hogy jelnyelvvel is milyen jó a zene?

A technológia fejlődésének hála már nemcsak a rezgéseket, hanem a hangokat is egyre jobb minőségben tudjuk élvezni. Sok hallókészülékes és implantos ismerősöm mesélte már, hogy odáig van a zenéért. Én személy szerint a bluetooth-os készülékem előtt jóval kevesebbszer hallgattam zenét. De a dob és a basszus gitár nagy rajongója voltam, ez határozta meg az akkori zenei ízlésemet. 🙂

Ki van még úgy vele, hogy amit érez, azt hallja is? 😀

Mióta nem fülhallgatóval, fejhallgatóval, hanem a hallókészülékemről hallgatom a zenét, azóta a hegedűt, fuvolát és a zongorát is nagyon szeretem. A hangok is sokkal tisztábbak, de a szöveget is sokkal jobban értem.

Képzeljétek, a Kaliforniai Egyetemen a San Francisco Sound a MusicPerception Lab-bal összefogva végez egy kutatást.

Azt vizsgálják, hogyan tehető még élvezhetőbbé a zenehallgatás, ha valakinek Cochleáris implantátuma van.

Olyan 17 évnél idősebb implantosokat keresnek, akik közvetlenül tudnak csatlakozásni okostelefonra, számítógépre, tabletre vagy más eszközre.

Ha felkeltette az érdeklődésedet, megfelelsz a feltételeknek, és részt vennél a kutatásban, akkor írj a jomo1@seas.upenn.edu vagy a nicole.jiam@ucsf.edu elérhetőségekre.

Kajtár Dóri

Kiemelt kép: Pexels

Multimikrofon, ami megment a maszkos időszakban
2020. 11. 22. 18:10

Ezzel az írással nem egy márka mellett szeretném letenni a voksomat, mert nagyon szubjektív, hogy kinek mi a jó. Viszont nekem annyira bevált, hogy szeretettem volna megosztani Veletek a tapasztalataimat. (#nemreklám #nemszponzorálttartalom A terméket megvásároltam és egy hónap használat után nagyon jó befektetésnek tűnik. 🙂 )

Beszámoltam már róla, hogy az egyetem számomra idén nagyon nehezen indult. A maszkok nagyon ellehetetlenítették a kommunikációt, az interaktív részvételt az órákon. Ennek orvoslására az egyetem felajánlotta a Roger Table Mic eszköz használatát, hogy halljak az órákon. Adódott azonban egy kis probléma, ugyanis a ReSound hallókészülékem önmagában nem kompatibilis a Phonak eszközeivel, de a ReSound Multi Mic-kel legyőzhető ez az akadály. Érkezik majd hozzám egy a Multi Mic mikrofon aljába csatlakoztatható Roger vevő, amivel tudom majd venni a Roger mikrofonok jelét. Erről majd beszámolok, ha oda eljutunk, de addig hadd meséljem el a tapasztalataimat a ReSound Multi mikrofonnal.

Bár többször ajánlották már, de eddig nem éreztem szükségesnek, most azonban eljött az idő, hogy beszerezzem. (Az ára 62 ezer forint, de elvileg sokáig bírja.) Közben sajnos a második hullám miatt az egyetemek átálltak teljesen az online oktatásra, de a mikrofon nem porosodik a polcon, hanem folyamatosan használatban van, mert elképesztő mi-mindenre jó.

Hogyan működik? 

A hallókészüléket össze lehet párosítani a mikrofonnal, és a ReSound Smart alkalmazáson keresztül a beállításokhoz mi magunk is hozzáférünk. 4 funkciója van, de én most csak kettőről tudok nyilatkozni, mert még csak ezeket használtam. A mikrofon feltöltött állapotban 10 órát is kibír, így nem kell attól félni, hogy az utolsó órán le fog merülni. Lehet szabályozni a hangerőt is, így saját igényünknek megfelelően halkíthatunk/hangosíthatunk rajta.

Beszélgetés maszkban

Az elmúlt egy hónapban mindenhova magammal vittem és teszteltem tényleg olyan jó-e, mint amilyen ódákat zengenek róla. A legnagyobb meglepetés az ügyintézéskor ért.

Én még ügyintézőt ennyire jól  nem értettem,

mint a Multi Mic mikrofon funkciójával. Ráadásul egy maszk és egy plexi fal is volt köztünk, ennek ellenére mindent nagyon jól hallottam. De nemcsak ügyintézéskor, hanem barátokkal, ismerősökkel való találkozásokkor is jól jött, mert a maszkoktól nem tudok szájról olvasni, és hiába szoktam már meg a hangjukat, maszkban nagyon idegen volt.

A mikrofon felcsíptethető, így közvetlenül a hallókészülékünkbe jön a hang.

Fantasztikus érzés maszkos embert tökéletesen érteni!

Filmnézés társaságban

A bluetoothos hallókészülékem miatt rászoktam arra, hogy egyedül nézzek filmeket. De most újra kipróbáltam társaságban, a mikrofon funkcióval és nem bántam meg. A laptop, tévé hangszórójához tettem a mikrofont és mintha a fülem mellett szólt volna a film.

Nagyon durván tiszták a hangok, mintha egy új hallókészülékem lenne.

Amit még nem sikerült jól beállítanom, hogy filmnézés közben a barátaimat is halljam. Az alkalmazásban van lehetőség állítani a környezet és a mikrofon hangerejét, de valahogy egyszerre a kettő nekem még nem tökéletes. (Ha erre van tippetek, akkor örömmel veszem!)

Online órákon való részvétel

A mikrofont azért vettem, hogy a tanulmányaimban segítsen. Bár a kontakt órák szünetelnek, de egy jack kábellel máris ott vagyok a hallókészülékemmel az online óráimon. Eddig telefonról vettem részt az órákon, amivel sokkal jobban hallottam, mint „szabad füllel”, de nehéz volt egyszerre nézni az előadást és a különböző feladatokat el is végezni. A telefonom sokszor lefagyott, ledobott a rendszer, arról nem is beszélve, ha még kamerával is be kellett jelentkezni.

A mikrofonnal sokkal magabiztosabban veszek részt az órákon, és laptoppal sokkal kényelmesebb is. Tudom követni a prezentációt. Ha videót nézünk, arról sem maradok le. Nem izgulok, hogy a telefonom mikor adja meg magát, nem szakadozik annyira.

Én lassan veszem rá magam, hogy ezeket a technikai újításokat kipróbáljam, pedig már 10 éve is ajánlottak hasonlókat. De amint beadom a derekamat, mindig sajnálom, hogy miért nem vágtam bele korábban.

ReSoundosok, ti is használjátok a MultiMic-et? Milyen tapasztalataitok vannak? És nektek, akiknek más márkájú hallókészüléketek van, használtok valamilyen kütyüt, ami megkönnyebbíti a hétköznapotokat?

Kajtár Dóri

 

 

Amanda Zubricki, az a siket lány
2020. 11. 08. 19:21

Néhány hete belebotlottam Amanda Zubricki, regisztrált dentálhigiénikus blogjába, aminek a neve That deaf girl (Az a siket lány). Az egészségügyben helytállni óriási dolog, és szerintem nem vagyok elfogult, ha azt mondom nagyothallóként méginkább. Korábban megosztottam veletek Camilla, a diplomás ápoló történetét, most pedig egy másik hölgyet ismerhettek meg, aki már a járvány előtt is maszkok között dolgozott. 

Sokan őrültnek nézték mikor elmondta, hogy dentálhigiénikusnak fog tanulni. Rácáfolt a félelmekre, bár nem volt könnyű, de jól vette az akadályokat! Levizsgázott és gyakornok volt Texas állambeli Fort Worth-ben. Jelenleg a férjével és a 10 hónapos kislányával él és szabadidejében ír a blogjára. De hogyan jutott el idáig?

Instagram / That deaf girl

A New-Jersey-i lány halló családba született, mindkét fülére súlyos hallásvesztéssel. 2 éves kora óta használ hallókészüléket. Szájról olvas, de megtanulta az amerikai jelnyelvet is. A táncot nagyon szerette, mivel akkor felszabadulhatott, és önmaga lehetett. Táncot szeretett volna továbbtanulni, voltak kisebb-nagyobb sikerei, de miután belefáradt a sorozatos elutasításba, úgy érezte, hogy eljött az idő továbblépni.  2009-ben a családban elsőként diplomázott le, Pszichológia szakon. Évekig foglalkozott speciális igényű gyerekekkel. Aztán Virginiába költözött és masszázsterapeutának tanult. Majd ezután ismét egyetemista lett. Teljes állás mellett szerzett újabb diplomát és vált dentálhigiénikussá.

A hallássérülés miatt komfortosabb, ha kisebb csoportban dolgozik, így jött az ötlet, hogy fogorvosi rendelőben dolgozzon. A munka és a suli végzése volt élete legnagyobb kihívása, de mindig is szeretett volna embereknek segíteni és ez erőt adott neki, hogy az álmait megvalósítsa.  A COVID miatt újabb kihívásokkal néz szembe, de szerinte az empátia és a bizalom segít. Ez a kihívás őt nem lassította le sőt, motiválja. (Dejó neki! :D)

Nagyon szereti a kutyákat, ételeket, edzést, kalandokat és az írást. A blogján a hallássérüléssel kapcsolatos tapasztalatain kívül megosztja az utazási és gasztronómiai élményeit is. De a Teeth Talk Girl és Today’s RDH (regisztrált dentálhigiénus) oldalakon szakmájával kapcsolatos írásaival is találkozhatunk.

8 Tips for Communicating with Deaf and Hard-of-hearing Dental Patients

És aminek a legjobban örültem, hogy vannak vlogjai is, ami a 12 éve létrehozott YouTube csatornáján is fent van. Korábban tett fel videókat az amerikai jelnyelvről, az edzéseiről, de egy éve felirattal ellátott videókat is tett fel, ezáltal még személyesebb a mondanivalója. 🙂 Annyira vártam már, hogy nagyothallók által készült vlogokat nézhessek. Ti ismertek még hallássérült vloggereket?

Amanda amúgy a teljes történetét megosztotta a Lovewhatmatter oldalon. Ha van kedvetek itt elolvashatjátok azt is.

Kajtár Dóri

 

 

Őszi kikapcsolódások
2020. 10. 25. 16:41

Mától hivatalosan elkezdődött a téli időszámítás. Egyre gyakoribb az esős, szeles időjárás. Itt az őszi szünet is. Mutatok nektek néhány programot, kikapcsolódási lehetőséget.

MÚZEUMOK ŐSZI FESZTIVÁLJA

Távol is közel… mottóval indult útnak szeptember végén a projekt és még november 11-éig be lehet csatlakozni. Országszerte különböző események vannak, online és személyesen. Itt személyre szabottan tudtok magatoknak programot böngészni. 

Ha még nem tudtátok, akkor most is mondom, hogy SINOSZ tagsági igazolvány felmutatásával a legtöbb múzeumban kedvezményes, vagy ingyenes belépésre lehetünk jogosultak. De több kastélyban, várban is hasonló a helyzet. Szóval,ha még kimozdulnátok a természetbe, vagy egy jó kis múzeum túrára beneveznétek a hideg tél beállta és a második hullám tetőzése előtt, akkor érdemes a fenti linken keresgélni.

OLVASNIVALÓ

Ha szívesen olvasnátok sorstársaitok sorait, gondolatait, akkor a blogokat ajánlanám. A magyar hallássérült blogereit Klaudiblog cikkében megtalálod a Képesek vagyunk magazin 3. számában, a 18.oldaltól. Ha már szóba hoztam, akkor muszáj megemlítenem a Képesek vagyunk magazin legújabb számát, ami október elején jelent meg.

A magazin egyik különlegessége, hogy csak hallássérült szerzői vannak.

(Annyira büszke vagyok minden íróra és írásra! ) Így, aki olvasásra vágyna ezekben a kuckózós időkben, nem maradt olvasnivaló nélkül! 😉

Nemcsak hallássérüléssel kapcsolatos témákat találtok benne, hanem más érdekességeket, interjúkat, novellát is. Lapozzatok bátran bele, és ha tetszett, osszátok meg az ismerőseiddel is! 

FILMEK

A Netflixen mostanában több film is megjelent, amely foglalkozik a hallássérült személyeket érintő dolgokról.

A Deaf U- Siketek Egyeteme című minisorozat, dokumentumfilm által kis betekintést nyerhetünk a híres Gallaudet Egyetem életébe, ahova csak siketek és nagyothallók járnak.

Megtudhatjuk milyen feltételek szükségesek a hallássérült tanulóknak, de a konkrét szereplők történeteivel is jobban megismerkedhetünk. Szerepel a filmben Cheyenna Clearbrook is, akiről korábban már meséltem kicsit. Ha hallássérült youtubereket néznél, akkor a korábbi cikkemben találsz néhányat. 

De ha csak egy laza, aranyos filmet néznétek, akkor a Feel the beat- Táncra fel című filmben is láthatunk egy aranyos, jelnyelv használó kislányt. Jó látni, hogy a barátai, osztálytársai milyen kedvesen, türelmesen bánnak vele. Remélem a Netflixnél hagyománnyá válik a hallássérült szereplőkkel, karakterekkel teli filmek gyártása.

ALKOTÁSOK

Ilyenkor olyan jó kiélni kreatív énünket is. Az ünnepek alkalmából mindenki ki szokta dekorálni a házát, de egyre elterjedtebb már az őszi dekoráció is. Előkerülnek a sütőtökök, dísztökök és a különböző őszi hangulatú kiegészítők. Viszont Magyarországon még nem annyira divatos a hallókészülékek „felöltöztetése”.

Ha van időd, valami DIY dologra vágynál, és „feldobnád” a hallókészülékedet, akkor tervezésre fel! Óvatosan, nehogy megrongáld őket! Ha nincs ötleted, hogyan vághatnál bele, akkor innen és innen tudsz inspirálódni.

Ti mit fogtok csinálni a hidegebb, sötétebb időszakban?

Kajtár Dóri

Borítókép: Pexels

Keresés

Kövess minket