Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Útközben aztán tűzvonalba keveredtünk – romboló akna – találatot kaptunk. Ami a teherautó mellett robbant – utána nem sok mindenre emlékszem – csak amikor egy kórházban – ébresztgettek és hogy furcsa csend volt.Zoltán: Gondolom légnyomás érte a dobhártyáit… Pista bácsi: Nem csak hogy légnyomás érte, hanem az egyik fülemben a hallócsont is eltörött. Az egyik fülemet még műtéttel meg lehetett menteni, de a másikon végleg oda lett a hallásom. Zoltán: Kérem, folytassa, hogyan sikerült leszerelés után újra munkába állnia? Dolgozhatott sofőrként, főleg hogy előtte hivatásos volt? Egyáltalán mihez tudott kezdeni a megváltozott helyzettel? Pista bácsi: Nem volt egyszerű a történet. Természetesen sofőrként – hivatásosként meg főleg nem – tovább nem alkalmazhattak, így új munkát, új munkahelyet kellett szereznem. Zoltán: A család, az emberek, a munkatársak hogyan viselkedtek Önnel? Pista bácsi: Na ez sem tündérmese… A gyerekek, a feleségem is hamar elvesztették a türelmüket, amikor hangosabban kellett beszélni velem, vagy amikor folyton vissza-vissza kérdeztem. Az emberek pedig sokszor még csúfoltak is… na, megjött a „süket Pista” így, ahogy helytelenül szokták mondani…higgye el nem volt egyszerű. Zoltán: Tökéletesen megértem, mindezen én is átestem, hasonló keserű tapasztalatokkal. Meséljen tovább Pista bácsi, aztán hogyan sikerült a fülműtét? Pista bácsi: Az orvosaim szerint kiválóan, de sajnos nem igazán hallottam utána sem. Kínlódtam az értéssel, kínlódtam az egész helyzettel…míg nem az egyik szomszédom az unokáim és természetesen a feleségem unszolására, be nem adtam a derekamat és elmentem az orvoshoz, ahol csináltattak számomra „hallókát”, vagy hogy a csudába is hívják. Na… hát azt! Zoltán: Ugye utána aztán…minden megváltozott? Pista bácsi: Csak sorjában mindent. Először úgy – egy hétig -csodálatosan működött, de utána sípolt, berregett, ha egyáltalán megszólalt. Jaj, a pokolba kívántam az egész szerkezetet. Zoltán: Biztosan az elem, meg a beállítás? Nem, Pista bá? Pista bácsi: Tudja az ördög fiam. Hanem az egyik alkalommal, amikor visszamentem a centrumba -csak így hívom a szervizet, meg a márkakereskedést-
egy teljesen ismeretlen hölgy fogadott, aki aztán türelmesen elmagyarázta az elem cserét, a hangerő szabályozást, a tisztítást meg miegymást! Őt azóta is csak úgy emlegetem, a CSODATÜNDÉR.Zoltán: Nagyon örülök, hogy aztán megoldódott Pista bácsi problémája! Remélem most már jó barátok a készülékkel. Pista bácsi: Most már igen, de nem sok kellett, hogy szegénykém a kukába végezze. Érdekes dolog, most hogy összebarátkoztunk, azt mondom, hogy ez az én fülem, higgye el -nem túlzás – még egy igazitól is jobb! Zoltán: Nagyszerű Pista bácsi! Ha a vége jó, akkor minden jó! Köszönöm a beszélgetést, hogy megosztotta a történetét. Pista bácsi: Nagyon szívesen, na de úgy látom mennem is kell, mert hív a csodatündér. Szerkesztette: Kajtár Dóri