Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége
Hobbija a sakk, ásványgyűjtés, kutyázás, kaméleonozás. Szeret barátkozni, sportolni. Imád sakkozni. Alsósként a felsős csapatban játszott az országos csapatversenyen, majd a következő évben a csapat legjobbjaként értek el első helyezést.
Sok versenyt nyert, és sok kupát gyűjtött. Ezek közül arra a legbüszkébb a legbüszkébb amit Polgár Judit adott át neki.
Arra a kérdésemre, hogy szerinte miben másabb a hallássérülteknek ezt válaszolta:
„Szerintem azért másabb a hallássérültek élete, mert ha például kivesszük a készüléket, olyan mintha minden hang megszűnne, és ez elég rossz. És valamit még készülékkel is nehezen hall meg az ember. „3 éves volt, amikor egy ovis napon szólt valaki neki, hogy hívja az óvónő. Megállt az ajtónál és várt, ő többször szólt, hogy bemehet, de Viki nem hallotta. Eztán kézjellel behívta, majd a szüleit is felhívta. Hallókészüléket kapott, majd miután a fejlesztő tanára ellenezte, de az anyukája és a keresztanyukája is szerette volna, ezért integráltan kezdte meg tanulmányait a Losonci Téri Általános Iskolában. Aminek örül, mert így könnyebben be tudott illeszkedni a társadalomba, és érhetőbben beszél. Most hallójárati hallókészüléke van, amit nagyon szeret. A nyelvtanulás nehézséget okoz neki. Amikor angol órán magnót hallgatnak, akkor sokszor nem érti, amit mondanak. Nem tapasztalt más hátrányt. Sose csúfolták a hallássérülése miatt, sőt inkább segítettek neki. Nem marad ki a zenehallgatásból, filmnézésből, mert megoldja fejhallgatóval. Azt mondja, hogy a hallássérülés előnye például, amikor nem akarsz hallani valamit vagy unod a veszekedést csak kikapcsolod a készüléket. ? Viki mottója:
„Nem vagy másabb mint az aki nem hallássérült, ugyanúgy ember vagy, csak a sors adott egy feladatot neked, küzdj az álmaidért, mert ugyanúgy elfogod érni mint bárki más.”Sok sikert a továbbiakban Viki! ? A cikket írta: Kajtár Dóra